Fekete-Győr András örülhet. Nagyszerű és felkészült emberek veszik körül. Itt van például Orosz Anna a párt titkos favoritja. Újbuda országgyűlési képviselőjelöltje, aki Facebook-posztban tapsolt annak a felháborító és igaztalan döntésnek, mely szerint az UEFA három zárt kapus meccsel és pénzbírsággal büntette Magyarországot a szurkolók rasszista és homofób viselkedése miatt.
Az alábbiakat írta a közösségi hálós profiljára:
„Természetes, hogy mindig, minden körülmények között a magyar válogatottnak szurkolunk. És természetes az is, hogy mindig, minden körülmények között határozottan visszautasítjuk a kirekesztés, a rasszizmus és a homofóbia minden formáját. Ugyanúgy határozottan elítéljük azt is, ha a minősíthetetlenül viselkedő csőcseléket a Fidesz politikusai mentegetni próbálják. Ez nem szurkolás, hanem szégyenteljes, vállalhatatlan viselkedés!”
Szögezzük le, hogy a posztjához illusztrációként használt kép nem a magyar válogatott szurkolóit ábrázolja, tehát nem felel meg Orosz Anna szövegének illusztrációjának, sőt súlyos csúsztatás, mondhatni fake-news.
A kép egyébként egy régi, Fradi-táborban készült felvétel, amelyet a Fradisták viccesen használtak a nagy rangadókon. (Ha a humor oldaláról közelítem meg ezt a szurkolói fricskát, akkor egyébként azt elmondhatjuk, hogy a képen látható Gyűlölünk mindenkit! – felirat nem kirekesztő, homofób, rasszista és a többi, hiszen, ami mindenkire vonatkozik, az nem lehet kirekesztő.)
De komolyra fordítva a szót, Orosz Anna örült annak, hogy jól megbüntették a rasszista, gonosz, homofób magyar szurkolókat egyenesen csőcseléknek nevezve őket. Ez a minősíthetetlen poszt önmagában jellemzi az ellenzék hozzáállását a büszkén, magyar zászlóval himnuszt éneklő magyar fiatalokhoz. Erős a kontraszt a kormány és az ellenzék viselkedése, álláspontja és értékrendje között. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ugyanis éles hangon bírálta az UEFA elmarasztaló döntését, szánalmasnak és gyávának nevezve a testületet.