Több fényt! – mint ismeretes, ezek voltak Johann Wolfgang von Goethe utolsó szavai. A világirodalom egyik legnagyobb költőjének halálos ágyán elsóhajtott kívánságáról, ha ma hangzana el, hallgatna a szabad, független, objektív német média. A 300 éve élt szellemóriás óhaja ugyanis tovább rontaná a német modell, a szankciós politika hitelét. A weimari poéta mondandójának nincs hírértéke – vélekednének egyhangúan a globalista üzleti körök kezében tartott lapok szerkesztői.

Az energiaválság kényszerű megszorításai közepette Németország éppen a kevesebb fény korszakát éli. Kikapcsolják az utcai közvilágítást, hideg vízzel zuhanyoznak, a nyílegyenes sztrádákon nyolcvannal döcögnek a felturbózott, benzinzabáló autócsodák, a polgári luxusotthonok temperált vizű akváriumaiban fáznak az egzotikus sziámi tigrishalak. És a jóléthez szokott, megszeppent embereknek a görcsös spórolás közben nem esik le a tantusz: az orosz–ukrán háborút a németek veszítik el.

Az elhibázott politikája ellenére is magukat szellemi fölényben érző progresszív liberális brüsszeli bürokraták régi trükkje, hogy a szolidaritásra hivatkozva próbálják akaratukat rákényszeríteni a gyengébb EU-s tagállamokra. A felelőtlen brüsszeli tücsök a tél közeledtével a szorgos, gyors észjárású magyar hangya bespájzolt gázkészletére ácsingózik. Logikájuk azonban hamis, mert a szolidaritás erényét gyakorolva például a multinacionális cégek adhatnának a kelet-közép-európai gyáraik munkásainak a nyugati üzemeikben dolgozó kollégáikhoz hasonló béreket. Ne csupán a gázt, a jövedelmeket is egyenlően osszuk el!

A gyűlölködés sötét vermében kínlódó, agonizáló hazai ellenzéknek is jól jönne a megvilágosodást hozó több fény. A realitás szellemének napvilága azonban egyelőre nem ragyog be házaik ablakán. A sorozatos választási kudarc következtében elveszítették a pozitív gondolkodás képességét. Olyanok, mint egy vándorcirkusz rosszindulatú közönsége. Lélegzet-visszafojtva nézik az akrobata miniszterelnök biztonsági háló nélkül bemutatott szaltóit, aki a járvány, az infláció, az aszály, a háború trapézai között repked, egyensúlyoz és időben elkapja a lengő rudat. Ámulnak, utálkoznak és borzadnak, azért szurkolnak, hogy végre fogjon mellé. Zuhanjon le, habár tudhatnák, hogy a végzetes mozdulat az egész cirkuszi sátrat felborítaná, maga alá temetve az ellendrukker publikumot is.