Javier Milei még újonc volt a politikában, de a Kötöttfogásról természetesen már ő is hallott, s ő a kicsi bajszost emlegette, mert – mint fogalmazott – a kicsi, bajszos jellegtelenek tudnak váratlanul nagyot robbantani. (Ezért volt annyira nagy veszély nemrégiben, hogy mégis feláll az első Potocskáné- vagy az első Jakab-kormány…)

Robert Fico viszont a nagy zarándokot, Csintalan Sándort emlegette név szerint, és ebben egyet is értettek a magyar miniszterelnökkel. És akkor a miniszterelnök döntött.

Másnap aztán a Csintalan Sándor élőhelyéhez legközelebbi trafik előtt egy hosszú, fekete kabátos alak tűnt fel, aki egy Magyar Hangot (túlélőmagazin) tartott az arca elé, mintha elmélyülten olvasna, de ha valaki figyelmesen és közelről szemlélte volna ezt az alakot, láthatta volna, hogy a túlélőmagazinon szemtávolságban két lyuk volt vágva.

A sötét alak figyelt. Sőt, megfigyelt. Egy másik alak pedig beállt a trafikba, a sarokba, egy tüskével (Csévi körte szeszes itallal), egy kaparós sorsjeggyel, és várta a Csintalan Sándort. Meg kellett szerezni az információt, bármi áron.

És Csintalan meg is érkezett. Délelőtt volt még, Csintalan belépett a trafikba, „jó reggelt, magyarok!” – üdvözölte a trafikoslányt, aki egy unott „hellót” sziszegett a foga között, mert már régóta nem értette ezt a kövérkés, kedvetlen, pocokarcú bácsit.

Csintalan pedig megvette a szokásost, majd távozott. A sarokban álldogáló alak ekkor felhajtotta a tüskét, lekaparta a sorsjegyét – nyert ezer forintot –, és ő is kilépett a trafikból. Jobb karját arca elé emelte, mintha csak az orrát törölné bele nagykabátja ujjába, s belesziszegte a mikrofonba: „A CsS 2023–24-es akció első etapja sikeresen befejeződött… Találkozó a megbeszélt helyen…!”

A hosszú, sötét kabátos alak leeresztette a túlélőmagazint, alig észrevehetően bólintott, és elindult a másik alak felé. A másik alak pedig a másik alak felé, de az ő szemszögéből nézve a másik alak nem ő volt, hanem a másik, mert ha ő lett volna, nem tudott volna elindulni senki felé. Mindketten tizenkét lépést tettek meg, és máris ott álltak egymás mellett.

– Nos?

– Megvan!

– Diktáld!

– Egy pakli Sodró cigarettadohány, hozzá való papírral…

– Értettem. Rögzítve. Második etap indul…

A két alak megfordult, és elindultak a trafik felé. Beléptek. Türelmesen megvárták, míg a bent lévő vásárló végez, s amikor végre hármasban maradtak az unott trafikoslánnyal, egyikük megszólalt:

– Szereti a munkáját?

– Nem – felelte határozottan a lány.

Ez a kevéssé várt fejlemény meglepte kissé az alakokat, de a másik feltalálta magát:

– Van másik munkája?

– Nincs.

– Akkor szeretne továbbra is itt dolgozni?

– Igen.

– Ebben az esetben nagyon figyeljen! Ha mostantól az előbbi kedvetlen, „jóreggeltmagyarokkal” köszönő, pocokarcú bácsi bejön, soha többé nem kaphatja meg, amit kér.

– De miért?

– Nem kérdez!

– Nekem úgy is jó…

– Sodrót vesz mindig?

– Igen.

– Mostantól nincs.

– És ha mást kér?

– Az sincs. Neki semmi sincs. Megértve?

– Igen.

– És senkinek egy szót se! – tette még hozzá az alak, és a nyomaték kedvéért felvillantotta a lánynak az igazolványát.

A két alak jelentőségteljes ábrázattal távozott. A jelentés még aznap délután ott volt a miniszterelnök asztalán. Aki elégedetten hátradőlt: – Ez is elintézve…

Utóirat: A túlélőmagazin egy embert bízott meg, hogy titkosszolgálati kapcsolatait Bukaresttől Washingtonig mozgósítva tudja meg, mi történt Csintalan Sándor kedvenc trafikjában. A Lukács Csabát…

Borítókép: Csintalan Sándor (Fotó: Hírklikk/Képernyőkép)