Az utóbbi hetekben forrt a levegő a DK környékén. A súlyos választási vereség miatt sokan Gyurcsány Ferenc lemondását követelték a baloldali párt holdudvarából. Lamperth Mónika, Lendvai Ildikó és Leel-Őssy Gábor, a DK egyik alapító tagja is megpendítette a pártelnök távozásának szükségességét. Gyurcsány azonban nem teketóriázott, mindenkinek a tudtára adta, hogy ő bizony nem mond le.
Tehát akik abban bíztak, reménykedtek, hogy Gyurcsány távozik, csalatkozniuk kellett. Sőt ezzel egy időben meglepő fordulat történt, beindultak Gyurcsány emberei is, Gréczy azonnal a pártelnök védelmére kelt és Ara-Kovács Attila is hitet tett a DK-vezér mellett. Ara-Kovács annyira belelendült, hogy alaposan túlfényezte Gyurcsányt:
„Ő pontosan tudja, hogy szerintem már 2009-ben sem lett volna szabad lemondania. Világválság volt, az MSZP-ben már uszultak, az SZDSZ már kint a Fodor–Kóka háborúba fulladva, a nagy közös európai segélycsomag terve elvetélt – érdekes, a Covidnál megcsinálták. Szóval, volt szorító kényszer, de mégis maradni kellett volna. A távozás idején az általa vezetett MSZP-nek még másfél millió szavazója volt. (Több, mint amennyi most Magyar Péternek…) Ha azt megőrzik, nincs kétharmad. Ő pedig – ha marad – rendesen kampányolt volna.”
További Poszt-trauma híreink
A politikus véleményével szemben ugyanis sokkal inkább az az álláspont politológusi körökben, hogy évekkel hamarabb, már 2006-ban le kellett volna mondania Gyurcsánynak, és akkor talán nem lett volna kétharmados Fidesz-győzelem.
Ara-Kovács jelenleg még a DK EP-képviselője, de már nem sokáig, hiszen a választási vereség miatt kettőre olvadt Gyurcsányék brüsszeli előretolt helyőrsége, és őt nem is jelölte a párt.
Emlékezetes vele kapcsolatban, hogy 2018-ban ő indult a nyolcadik kerületben, mint balos jelölt, és a József, a városi betyár Facebook-oldal megkérdezte néhány helyi dologról, és bizony Ara-Kovács nagyon csúnyán leszerepelt.
Az, hogy az akkori jelölt úr több száz évre tette a Fradi alapítási évét, elég durva, az, hogy nehezen tudott még egy éttermet is megnevezni a körzetében, már elgondolkodtató, de az, hogy egyetlenegy szakrendelőt sem volt képes legalább nagyjából behatárolni, az már egész egyszerűen pofátlanság volt az itt élő emberekkel szemben. Ki is kapott Kocsis Mátétól, annak rendje és módja szerint.
Azt nem tudjuk, hogy azóta megtalálná-e az orvosi rendelőket a nyolcadik kerületben, de annyi bizonyos, hogy a Gyurcsányba vetett hite nem kopott meg az évek során, annak ellenére sem, hogy hamarosan búcsúra kényszerül az EP-ből.
A nagy meleg ellenére forrong az élet a politikai térfél baloldalán.
Borítókép: Ara-Kovács Attila (Forrás: Képernyőkép)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezFeltehetőleg ezekre már nem lesz igény
A honi pöcegödör ellenzéki sajtó még töpreng egy kicsit, terrortámadás történt-e Magdeburgban vagy sem.
Zelenszkijnek felelnie kell az ukrán népirtásért
Ukrajnában népirtás folyik, ez most már hivatalos, amióta még a tűzszüneti megállapodást is elutasította a szovjet péniszakrobata.
Így árulja ki Magyar Péter Magyarország szuverenitását idegen hatalmaknak
A férfiatlanságában megalázott Magyar Péter eddig csak egy szánni való, saját választóit, kollégáit lenéző tudatlan, nagyképű, buta fickó volt.
Bródy János keményen megkapta a magáét, dőltek a tabuk a Kontextusban
Tini nem menekülhetett.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezValóban megszületett!
Milyen példát mutat az iszlám?
Angyalszárnyak ágyúdörgésben
A romániai forradalom magyar hőse
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhezWellor karácsony előtt még kiosztott egy jókora fülest
A „független, objektívek” is megkapták a magukét.
Az öt legjobb Gregory Peck-film – Ne bántsátok a feketerigót! + videó
Nagy klasszikus, zseniális tárgyalótermi filmdráma.
Kiderült a titok, Závecz Tibor kétségbeesve magyarázta a bizonyítványát
Nem eszik olyan forrón a kását.
Schmidt Mária váratlan karácsonyi ajándékát Magyar Péter nem teszi majd a fa alá
Nem semmi, kemény vélemény.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Itt lesz tilos tűzijátékozni Budapesten
Itt van a britek háborús bejelentése
„A mai Mokka után már nem…” – drámai bejelentést tett Szabó Zsófi
Trump visszavenné a Panama-csatornát a magas használati díjak miatt
Mi a horoszkópod? 3 csillagjegy, aki arra született, hogy gazdag legyen
Ellenőrzésbe kezdenek a kéményseprők: kihirdették a pontos menetrendet, mikor csöngetnek be
Nép hangja: ezt jelképezi a negyedik gyertya az adventi koszorún az utca embere szerint
Elegáns ünnepi klasszikus új köntösben: így készül a csábítóan csokis Fekete-erdő pohárkrém
Schmidt Mária váratlan karácsonyi ajándékát Magyar Péter nem teszi majd a fa alá
Hogyan gondozd a Magyar Péteredet?
Német hatóságok: Így juthatott be a térre a támadás elkövetője Magdeburgban
Radnai Márk nyílt levele Magyar Péternek - A végén
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezFeltehetőleg ezekre már nem lesz igény
A honi pöcegödör ellenzéki sajtó még töpreng egy kicsit, terrortámadás történt-e Magdeburgban vagy sem.
Zelenszkijnek felelnie kell az ukrán népirtásért
Ukrajnában népirtás folyik, ez most már hivatalos, amióta még a tűzszüneti megállapodást is elutasította a szovjet péniszakrobata.
Így árulja ki Magyar Péter Magyarország szuverenitását idegen hatalmaknak
A férfiatlanságában megalázott Magyar Péter eddig csak egy szánni való, saját választóit, kollégáit lenéző tudatlan, nagyképű, buta fickó volt.
Bródy János keményen megkapta a magáét, dőltek a tabuk a Kontextusban
Tini nem menekülhetett.