A Klikk TV Mélyvíz című műsorában ezúttal Petschnig Mária Zita volt a soros siránkozó, kormány bukását vizionáló „szakember”. A közgazdász egyébként annak a Kéri Lászlónak a felesége, aki szintén nagy formátumú szaktekintélye a baloldalnak és éppen a napokban írtuk meg róla, hogy miként lett Gyurcsány-, Vona-, Karácsony- és Márki-Zay-hívőből mostanra Magyar Péter-imádó.
Petschnig Mária Zita ott folytatta, ahol a férje abbahagyta, rázendített a szokásos baloldali nótára:
„Félnek, és lesz pénzosztogatás, de nincs pénz, így ez csak hitelekből lehetséges, ami nem olcsó, mert a hitelezők látják, hogy mi megy az országban, és magas kockázati árakat szabnak meg. Ez látszik a forint árfolyamán is. […] Azt látjuk, hogy Orbán egyértelműen lemondott az uniós pénzekről, 20 milliárd euró beragadt, és még fizetnünk kell a migrációs elszámoltatások miatt és azért is, mert nem teljesítettük, amiket kellett volna. […]”
További Poszt-trauma híreink
Korábban már lelepleztük a titkot, hogy az egész Kéri család ugyanabból az üveggömbből jósol, és felváltva mennek be különböző balos műsorokba hinteni hamis hangon az igét. Egy közös van bennük, egyiküknek sem vált be soha, egyetlen jóslata sem. Petschnig Mária Zita a gazdasági témákban sül fel rendszeresen, a kedves férje, Kéri elvtárs pedig a politológia területén járatja le magát sorozatosan.
Anyagilag ez biztos megéri, de szakmailag értékelhetetlen. Jobboldali szemmel annyit azért érdemes halkan elmondani, hogy ameddig ilyen szakemberek és megmondóemberek alkotják a baloldal szekértáborát, addig azért annyira nem kell félnünk, mert a Kéri családtól, Lengyel Lászlótól, vagy éppen Ágh Attilától világmegváltó elemzéseket és főként alternatívákat nem várhatunk, mert őket a magyar emberek nem érdeklik, csak a kormány elleni gyűlölet fűti őket, és mindenben követik a nemzetközi baloldal elvárásait. Ennek eredménye pedig az, amit hétről hétre látunk, hallunk a baloldal különböző műsoraiban szakértés címén: szánalmas vergődés és parttalan gyűlölködés.
További Poszt-trauma híreink
Úgy látszik, hogy a biznisz az biznisz, más nem számít.
Borítókép: Kéri László és Petschnig Mária Zita (Fotó: Képernyőkép)
…
Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE!
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
További Poszt-trauma híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Ami elég hosszú ideje tart...
Meya Åberg, gyere ide hozzánk. Itt nem fognak megerőszakolni fekete barbárok!

Tanú lesz az egész ország
Politikussal szemben nem merült fel bűncselekmény gyanúja a Szőlő utcai ügyben.

Mindig így kezdődik
Semotiuk elvtárs a Forbesban már az uniós tagságunk elvételével fenyeget.

Magyar Péter nem kapott még akkora pofont Orbán Viktortól, mint most
„Te mondd, hogy háborúpárti, a te hangod mélyebb!”
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Perintfalvi Rita megtörte a csendet, mindent bevallott, nincs több titok
Végre megtudtuk az igazságot!

Az öt legjobb Liam Neeson-film – Michael Collins + videó
Egy ember, aki megváltoztatta Írország sorsát.

Apáti Bence rendesen odasózott a fanatikus Magyar Péter-hívőknek
Ezt hívják KO-nak.

Pottyondy Edina durván kikelt magából, nem tudja megemészteni Orbán sikerét
A Magyar Péter-imádót padlóra küldte már a budapesti békecsúcs puszta híre.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Ami elég hosszú ideje tart...
Meya Åberg, gyere ide hozzánk. Itt nem fognak megerőszakolni fekete barbárok!

Tanú lesz az egész ország
Politikussal szemben nem merült fel bűncselekmény gyanúja a Szőlő utcai ügyben.

Mindig így kezdődik
Semotiuk elvtárs a Forbesban már az uniós tagságunk elvételével fenyeget.

Magyar Péter nem kapott még akkora pofont Orbán Viktortól, mint most
„Te mondd, hogy háborúpárti, a te hangod mélyebb!”




















