A véreskezű kommunista Apró Antalnak a dolgozó magyar néptől „ingyen kapott” villájából, az újabban már Klárika unokája, meg annak Feri férje által demokratikusan belakott (összecapcarált) fellegvárából, a pénz- és hatalom utáni kénköves sóvárgásból összegyúrt Gyurcsány ultimátumot küldött le az aljanépnek és vezetőjének.
Szokás szerint az általános iskolai fogalmazás elnéző mércéjét sem közelítő hadüzenet persze, nemcsak ezért szánalmas, hanem azért, mert a francia utópisztikusokat is lepipálva vázolja fel kurta és zavaros ecsetvonásokkal (krikszkrakszokkal) a demokratikus, azaz számonkérő Gyurcsányi jövő közeledtét.
Lázas vágyálmaitól űzetett legújabb agymenése most azért kívánkozott ki belőle, mert szerinte: „Vidnyánszky Attila lett a Színművészeti ura. Kultúrharc a javából.” Később önmagától elragadtatva a jelszót is kiadja: „Készülni kell. Vidnyánszky és társai addig maradnak, amíg Orbán. Utána buknak. Sőt! Minden értelemben földönfutók lesznek.”
Eltökélt és elbizakodott jövőbelátását vélhetően megerősíti benne annak a rövid hírecskének mondandója is, miszerint Fletó az utóbbi időben bokros/több/pártelnöki teendői közepette is képes volt a vagyonát megtízszerezni. Úgy gondolja tehát, hogy Orbánnal ellentétben belőle úgysem lehet földönfutó.
Pedig, leszámítva az így-úgy összelapátolt anyagiakat, már most is az: egy erkölcsileg, emberileg és politikailag lenullázott földönfutó. A moliére-i Harpagon, a hiteltelen, széllelbélelt köpönyeg (libernyák)-forgató, aki az Istent, a hazát meg a magyar szabadságot úgy veszi a szájára, mint bigott ateista, mint eleinte még Moszkva, de újabban már Brüsszel bérenc hazafia és aki a magyar szabadságot gumibottal, vízágyúval, meg szemkilövetéssel öldöste, miközben a magyar kultúrát aszerint ápolta, hogy például Wass Albert földi maradványait nem engedte honi sírba eltemetni.
Gyurcsány újabb gyermeknapi előadásában mégis azt játssza el, hogy ő „higgadtan, racionálisan és szárazon” addig futja hazamentő sajátságos köreit, amíg az Adjon Istennel köszönők tábora és azok vezetői földönfutókká nem válnak.
Arra az anyaföldre tetszik gondolni, kedves KISZ-, Demisz-, MSZP- és DK-elnök úr, amelyen ön már csak legfeljebb csúszni-mászni képes? Publilius Syrust idézve: „A holnap a tegnap tanítványa.” Merészen úgy gondolja, hogy önből, a kommunizmus meg a liberalizmus tegnapok tanítványából a magyar holnap üstököse lehet?
Magvas és igényesnek szánt hadüzenetére hasonló emelkedettséggel hadd hívjam Goethét segítségül: „A csúszó-mászók sosem botlanak meg” – írta egy helyütt a nagy német.
De felegyenesedni sem tudnak a földről soha – teszem hozzá én, a kis: Franka Tibor.
