Ünnepeljük együtt Nagy-Romániát a HBO-val!

A magyarországi HBO ínyenc mozicsemegével kedveskedik magyar nézőinek december elsején.

2020. 11. 28. 16:10
null
Forrás: oroszvilag.hu
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A magyarországi HBO ínyenc mozicsemegével kedveskedik magyar nézőinek december elsején. Akkortól válik elérhetővé a HBO GO csatornán a Mária román királyné című film. Ez pedig Mária román királyné Nagy-Romániáért való küzdelméről szól, a nagyromán álomért, ellenünk. Szép és dicséretes, hogy a románok ilyen filmeket készítenek – velünk ellentétben –, és ezt ilyen jól kiszórják propagandaként a filmes világűrbe; ám ne feledjük, hogy Románia nemzeti ünnepén Erdély elorozását ünneplik, ami együtt járt több millió magyar elcsatolásával, jogfosztásával, hontalanná válásával.

Arról az országról van szó, ahol a román kormányzat nemrég az egész magyar kisebbséget alázta meg azzal, hogy nemzeti ünneppé nyilvánították június 4-ét, Trianon napját. Sőt, ezentúl ezt kötelezően meg kell ünnepelni a partiumi és erdélyi magyaroknak, bánátiaknak és mindenkinek, akinek ez a nap a fájdalomról, a veszteségről és a gyászról szól.

Ilyen történelmi és közéleti előzmények után provokációként lehet értékelni a HBO döntését. Felháborító, hogy december elsején ezt a filmet tolják a magyarok képébe – vagy legalább legyenek legények a gáton, és ugyanezen a napon közvetítsék A beszéd – Apponyi a magyar ügy védelmében című filmet a román HBO előfizetőinek, csakis paritásos alapon, mert ilyet különben nem kérnénk. De hát jobb, ha ők is érzik a törődést.

Ám én őszintén kételkedem abban, hogy az ilyen cégek műveletlenségből vagy figyelmetlenségből teszik azt, amit tesznek. Kóstolgatnak, próbálgatnak minket. A magyarok pénze kell, de cserében belegázolnak a lelkükbe. Eszünkbe se jusson az, hogy legalább kontextusba helyezték a filmet, amit száz évvel Trianon után ezzel együtt is ízléstelen lenne december elsején felkínálni a magyaroknak! Nézzük csak meg a leírását:

„Az első világháborút lezáró párizsi békeszerződésben, a Romániát érintő kérdések eldöntésében fontos szerepet játszott Mária királyné, I. Ferdinánd román király felesége. A királynét Ion Brătianu miniszterelnök kéri fel, hogy járjon el Románia érdekében a nagyhatalmak vezetőinél. Mária heteket tölt Angliában és Franciaországban, hogy az országa nevében tárgyaljon, és megpróbáljon teljes elismerést szerezni Romániának, amiért átállt a másik oldalra. Közbenjárása nem marad eredménytelen.”

Tehát:

„Közbenjárása nem marad eredménytelen.” Micsoda kritikátlan eufemizmus! „Amiért átállt a másik oldalra.” Micsoda cizellált megfogalmazása annak, hogy orvul hátba támadták az Osztrák–Magyar Monarchiát, még jóval a hadüzenet átadása előtt.

Tisztelt HBO, arra kérem önöket, hogy legalább most változtassanak műsorpolitikájukon, lássák be, hogy tévedtek, és vegyék le kínálatukból ezt a filmet! Minden ilyen cselekedet szimbolikus, az, hogy önök pont december elsején teszik elérhetővé ezt a filmet, szintén az. Lépjenek vissza, nézzenek magukba, ne köpjék szembe a magyar nézőiket!

*

De ne csak a HBO-ra haragudjunk! Vigyázó szemünket néha Bukarest felé is vessük!

Gondoljunk arra, hogy amíg Magyarországon szakmányban készítenek tét nélküli, elborult elméjű, művészkedő filmeket, addig a románok tolják a világnak a nagyromán propagandát! Ne csodálkozzunk, ebben száz-százhúsz évvel ezelőtt is sokkal jobbak voltak, mint mi. Meg is lett a következménye, az ő szemszögükből nézve pedig az eredménye. Különben látványra nem tűnik rossznak ez a film, viszont a trailer párbeszédeiből ítélve színtiszta propagandamoziról van szó.

De megcsinálták. Addig mi csak nézegessük a poszthippi baromságokat, állami pénzből persze. Ezzel egy szóval sem mondom, hogy propagandafilmek kellenek, azok ízléstelenek, de magyar történelmi filmek nagyon is kellenek, mert mi nem szorulunk propagandára, hazugságokra. És ha mégsem vennék le a kínálatukból, akkor javaslok egy kis határmódosítást.

A magyarországi HBO-t például Romániához lehetne csatolni, a lelki kötelék már úgyis megteremtetett.

Ha az összes Poszt-traumát látni szeretné, kattintson IDE.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.