Murötura

Karácsonyra, a kolbász, véres- és májashurka mellé, Istenek eledele.

Nem erdélyi tájakon, úgy is nevezik, vegyes savanyúság, hordóban, de hát a kettő úgy viszonyul egymáshoz, mint a csángó a magyarhoz.

Az egyik kicsit balkáni, a másik kicsit szászos vagy svábos.

Most ha valaki a vecsési savanyúsággal jön elő, minden tiszteletem mellett, errefelé, a Székelyföldön úgy megtapodják, mint a legenda szerint a vecsési menyecskék a sarvalt káposztát.

Az erdélyi muröturában, ilyenkor Báthory Anna nagyasszonyunk bólintana rá, a következő összetevők vannak (csak úgy alsó hangon):

Zöldparadicsom, sok.

Uborka, sok.

Karfiol, négy, öt fej, szépen szétszedve. attól függ, milyen mennyiségben teszel el.

Torma, mert az tartósít.

Zeller, fejestől, isteni lesz belőle.

Feketebors, mert az kell.

Négy-öt csípős paprika, hadd ne feledjük a történelmet, sírunk egy kicsit.

Fokhagyma. Négy-öt fej.

Csombor, ugye, milyen szép magyar név?

Kapor, föltétlen.

Káposztafejek, szép, laposak, lehetőleg felcsíki származásúak, szépen meghámozva, megtisztítva, a torzsát kivágjuk, azt külön is meg lehet enni.

Négy-öt zöld alma, félbevágva.

Só és víz. Kétszázalékos sóoldat kell hozzá, magyarán ez azt jelenti, egy liter vízhez egy evőkanálnyi só.

Egy-két babérfa lapi.

Csak annyi alkohol, ami az elkészítőtől jön, a leheletéből.

Aztán az egészet elteszed egy hatvanliteres hordóban, és néha megforgatod, belefújsz egy műanyag slaggal (slaugh), és hagyod pihenni úgy két hónapig. Közben pöffeszkedik, mint az oszmán birodalom, majd szépen letisztul, és hát ilyenkor Zeusz leteszi villámait, lejön az Olümposzról, megkóstolja, és azt mondja: hát ezért megint megérte.

Ja, mindez hatvanliteres hordóban, mert bizonyos más dolgokhoz képest, a méret itt is számít.

Karácsonyra, a kolbász, véres- és májashurka mellé, istenek eledele.

Egészségünkre!