Akárhogy is forgatjuk a kérdést, tény, hogy a konzervatív táborban sokkal nagyobb a tolerancia, a más nézetek létjogosultságának elfogadási készsége, mint a szemben állók között. Nyilván vannak köztünk is, akik nem biztos, hogy megállnának a jogállami eszközöknél a homoszexuálisok, a transzvesztiták vagy egyéb deviánsok kezelésében, de az a jakobinusokat idéző, radikális és mélyről jövő elutasítás, ami a ballib tábort jellemzi mindenkivel szemben, aki kicsit is mást gondol, mint ők, az tőlünk idegen. Ingerültté akkor válunk, ha valamilyen agyrémet rá akarnak kényszeríteni az egész társadalomra.
Valahogy így vagyok a vegetarianizmussal és a vegánsággal is. Örvendetes, amíg a paletta egy színét képviseli, de aligha fogadható el, mint szektás őrület, melynek képviselői egyes helyeken nekitámadnak a húsboltoknak. Mi több, igazi gasztronómiai kihívás növényi alapanyagokból izgalmas, kreatív ételt az asztalra tenni úgy, hogy vendégnek eszébe se jusson, hogy abban nincs hús.
Az elmúlt három évtized gasztronómiai kalandozásai során nem sok kiemelkedő vegetariánus étteremben voltam s nem azért, mintha kerültem volna őket. Sőt. A képzeletbeli toplista élén egy kolozsvári hely áll, a Samsara Foodhouse.
A beltérben lábunk alatt fapadló, a plafonon rusztikus, szépen kialakított gerendázat, sok zöld növény, eredeti, megnyerő világítótestek. Hasonló igényességű a fedett terasz is, minden apró részletre odafigyeltek a különleges étkészlettől a poharak minőségéig. Az asztalon só- és borsdaráló, kérésre kiemelkedő minőségű háromféle (gyömbéres, szarvasgombás és sima) extra szűz olívaolajat hoznak ki.
Két nyelvű (angol és román) jól szerkesztett honlapot működtetnek, ahonnan megismerhetjük séfjeiket, Ionut Crisan-t és Horia Simon-t, valamint Pascar Denisa pastry chef-et is. Az ars poeticajuk-ban megfogalmazott minőségelvűség és elkötelezettség visszaköszön a tányérokról. Alapfilozófiájuk az oximoronnak tűnő, de nagyon is megalapozott „komplex egyszerűség”.
Nemzetközi konyhát visznek egy erős mediterrán, azon belül olasz hatással. Erényük, hogy az ételek többsége nem a klasszikus húsételek utánzata, hanem olyan fogások, melyek megállnak önmagukban hús nélkül is. Kínálnak többek között erdei gombakrémlevest, vöröslencsekrémlevest, amihez zellert, répát, kaliforniai paprikát is használnak, kókusztejes nyers uborkalevest, karfiol popcornt, padlizsánkrémet, izgalmas salátákat nem egy különlegesnek mondható alapanyaggal (füge, shi take gomba, edamame bab stb.), zöldség tajine-t (marokkói egytálétel), gombás rizottót, különféle pasta-kat, pad thai-t, maki-sushit, fehér csokis tofu mousse-t eper sorbet-val és shi take gombás tiramisu-t. A választékban megtalálható a vegetariánus, a vegán és a nyers (raw) vegán irányzat egyaránt.