Sokan gondolják úgy, hogy Nyitra legjobb étterme Bábon van. Mi is.

„Székelyudvarhely legjobb étterme Farkaslakán működik” – írta egyik ismerősöm

2024. 07. 21. 11:55
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Székelyudvarhely legjobb étterme Farkaslakán működik” – írta ki a Facebook oldalára egyik ismerősöm valamikor. Ki is alakult egy parázs vita a bejegyzés alatt, de annyi tény, hogy Udvarhelyen és a város vonzáskörzetében az első három helyért mindössze három étterem indulhat eséllyel versenybe, a Páva, a Schwarz és a Kotyogó. Utóbbi pedig tényleg Farkaslakán működik, a Vasszékely emlékműtől, vagy ha úgy tetszik a Márton Áron tértől 12 kilométerre.

Hasonló volt a helyzet, amikor Arad legjobb étterme iránt érdeklődött az említett közösségi platformon valaki, s a legtöbb szavazat a Roca Bruna étteremre esett, mely a városközponttól közel 40 kilométerre délkeletre, Ópáloson működik. Itt is lenne valami egy olyan kijelentésben, hogy „Arad legjobb étterme Ópáloson található”, de azért vannak versenyzők a városon belül is, mint a Grenier.

Mindez annak kapcsán merült fel bennem, hogy midőn feltérképezni igyekeztünk a nyitrai vendéglátás legjobbjait világhálós források alapján, arra a következtetésre jutottunk, hogy a város első számú étterme Bábon van.

S ezt nemcsak mi gondoljuk így. A „Sypka u Ludvika” étterem ez időtájt első helyen áll a Tripadvisoron 171 „nyitrai” hely között, 4,5 ponttal és 189 értékeléssel.

A város központjától 16 kilométerre fekvő Báb Kis- és Nagybáb egyesülésével 1955-ben jött létre. Nagybáb Árpád-kori település, első írásos említése 1156-ból való. A két, eredendőleg magyar falu jóval a trianoni békediktátum előtt szlovákosodott el, a török uralmat követően a szlávok dominálták az etnikai összetételt. A legutóbbi népszámláláskor a község 1195 lakosából mindössze hárman vallották magukat magyarnak.

A beltér rusztikus és puritán, de összhatásában megnyerő. Belépve delikát bolt fogad, különböző kézműves termékekkel. Az étkezőrészben házi savanyúság, főként karfiol és uborka, házi szörpök és lekvárok sorakoznak a polcokon. 

Az asztalon só- és borsdaráló. Nyáron gyönyörűen kialakított, boroshordóval és préssel dekorált árnyas teraszt működtetnek, a gyermekeket játszótér várja.

Alapanyagcentrikus, igényes, technológiailag felkészült, kreatív, Kárpát medencei konyhát visznek magyar és szlovák hangsúllyal, nemzetközi beütéssel. Mint az étterem menedzserétől megtudtuk, saját farmjuk van csinos szárnyasállománnyal és mintegy ezer fát számláló gyümölcsössel.

Az étlap bizalomgerjesztően szűk, az általunk rendelt fogásokon kívül kínálnak még tatárbifszteket, rántott csirkecombot burgonyapürével, csirkét szarvasgombás vajjal, tarhonyával és kompóttal, mézes chilis sertésoldalast helyben készült sült burgonyával, valamint két vegetariánus fogást.

Mintegy harminchat, zömmel helyi minőségi bort tartanak, de akad a választékban néhány import, főleg olasz tétel is. A sörön nincs hangsúly, csak Pilsner Urquellt tartanak három alkoholmentes főzet mellett. A töményitalok között több prémium minőségű tételt találtunk, köztük a Balassagyarmat tőszomszédságában, Erdőszelestényen működő Chateau Selestany gyümölcspárlatait. A kávé a légvonalban 50 kilométerre fekvő Bazin helyi pörkölőjéből érkezik. Saját termesztésű alapanyagból főzik az általunk is kóstolt kiváló szörpjeiket. A mai gasztro-trendek egyik legfontosabbikát, a lokalitást itt igencsak komolyan veszik.

A felszolgálók barátságtalanok, még udvariasnak sem mondhatók, viszont az étterem menedzsere, aki egyébként Komárom-környéki magyar és hét éve vezeti a helyet, kedves, szívélyes, kommunikatív.

A húsleves mély ízű, szép színű, a tészta házinak tűnik, minden bizonnyal az is. A tűzpiros halászlé ízletes, a halat nem főzték túl, a lé sűrűsége optimális, paprikakarikákkal tálalják. Mellé helyben sült, csúcsminőségű kovászos kenyeret adnak.

 

A remek mártással és klorofill-olajjal felszolgált, jó ízű, nem túlsózott marinált pisztrángot orvosi vízitorma-levelekkel fedték. Izgalmas, remekbe szabott előétel.

 

A pacalpörkölt ízletes, hagymavirággal és apróra vágott snidlinggel szórták meg, sült paprikával üdítették, kiváló házi galuskát adtak mellé.

 

A vadas marha kifogástalan, mind a húst, mind a selymes, kifejező ízű mártást illetően, mellé ízre-állagra egyaránt pazar knédlit adnak.

 

A vajban sült harcsaszelet szaftos, kívül kellően pörzses, kicsattanóan friss, kaporral és marinált édesköménnyel adják fel, kifogástalan petrezselymes parázsburgonyával.

 

A mentalevéllel és saját gyümölcsösből származó sárgabarackból készült mártással, s persze remek krémmel felszolgált pavlova szemre is élmény.

 

A vajas mártásban érkező gőzgombóc is jól sikerült, akárcsak a remek sodóban pihenő habkönnyű aranygaluska.

A Michelin „tányérra”, azaz a vörös étteremkalauz ajánlására érdemes „Sypka u Ludvika” nemcsak Nyitra szintjén emelkedik ki a vendéglátás átlagából, hanem Kárpát medencei viszonylatban is. Sok ilyen helyre lenne szükség Székelykevétől Eperjesig és Kismartontól Kézdivásárhelyig.

 

Elérhetőségek:

Sypka u Ludvika

Báb, Alexandrov udvar 423

Telefonszám: +421 918 399 575

Honlap: https://www.sypka.sk/

E-mail-cím: [email protected]

Borítókép és fotók: Borbély Zsolt Attila

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.