A békéscsabai „Kolbászfesztivál” egyike a vendéglátással és gasztronómiával kapcsolatos legrégebbi rendezvényeknek, amit idén már 27-ik alkalommal szerveztek meg. Érdemes elolvasni a hivatalos honlapon Ambrus Zoltán ötletadó, alapító részletes leírását arról, hogy honnan indult s miként jött létre az ország egyik legnépszerűbb gasztro-fesztiválja, mely nemcsak a régió lakosait szólítja meg, hanem a Fővárostól a Partiumig és a Bánságig megannyi húsimádó magyart. Hadd idézzek párt sort a tervezés időszakának bemutatásából:
a kolbász köré kell formálni a fesztivált. Attraktívnak kell lenni, be kell vonni a közönséget a kolbászkészítésbe, kell disznóvágás, meg élelmiszeripari kiállítás, kirakodóvásár, és természetesen sok kulturális program, néptánc, cigányzene stb. és ennek része lehet a Bíróválasztás is, hiszen volt ilyen Csabán, és a hagyományok szerint a városi bíró adott engedélyt András nap tájékán a disznóvágások megkezdésére.
Idén is a program részét képezte a nagy érdeklődés mellett zajló disznóvágás, naponta két disznót dolgoztak fel. A mai megtébolyodott világunkban, amikor rovar- és növényevésre akarnak mindenkit rákényszeríteni obskurus háttérerők a bolygóra hivatkozva, amikor a gasztronómiában is el akarják vágni a nemzeti közösségeket a saját örökségüktől, a disznóvágás nemcsak hagyományápolás és közösségi kulináris élmény, hanem dacolás is a pusztító korszellemmel.
A kétezertízes évek táján jutottam először el a fesztiválra, melyről egyébként tudomást szereztünk már az első „kiadás” után, nem utolsósorban azért, mert Orbán Viktor is részt vett 1997-ben a kolbásztöltő versenyen, s később miniszterelnökként is beállt kolbászt tölteni.
A Covid-korlátozások óta valahogy mindig másként alakult a program, de idén ismét együtt élvezhettük családi körben a viharsarki forgatagot. A belépő időközben 8500 forintra emelkedett, az ember nyel egyet ilyenkor, főként, hogy nincs ebben semmi plusz, mint mondjuk a Gourmet-fesztiválon, ahol egy hasonló összegű belépő mellé adnak egy sor kupont, ami beváltható ételekre-italokra.
Este idén is népszerű zenei előadók szórakoztatták a közönséget, mi nem vártuk meg a Bagossy Brothers koncertjét, nem elsősorban azért, mert láttuk már idén őket a „Taste of Transylvania-n”, hanem, mert egy órával előrébb jár az idő Erdélyben és a Partiumban, - oktrojált időszámításnak szoktuk hívni - s volt még mennivaló, ezúttal Temesvárig.
De ha már szó esett a zenei dimenzióról, hadd említsem meg, milyen elemelő élmény volt 2016-ban, hogy az Ismerős Arcok koncert végén többezren énekelték együtt az együttes legismertebb s méltán legnépszerűbb dalát, a Nélküledet. Nem láttam embert, aki ne tudta volna a szöveget. Ami főleg azért megható, mert e fesztiválon nem az adott együttes rajongói gyűlnek elsősorban össze a koncerteken, hanem egy zenei ízlés és kulturális háttér tekintetében vegyes közönség, akiket a fesztivál kulináris és közösségi dimenziója vonz be.
Aki nekifogott enni, mielőtt alaposan szétnézett és összehasonlította az árakat, az bizony csodálkozhatott a 2500 forintos sima lángos kifizetésekor, amiből ráadásul előre lesütöttek vagy ötöt. Az erdélyi városnapokon túlzásnak tűnt a 2000 forintnak megfelelő lejért kínált lángos, de azon legalább volt többféle topping. (Miközben ugye ment a hergelés idén is, hogy a Balatonnál 1500 forint felett van a sima lángos, ami egyébként nem is volt általános.) A töltött káposzta ugyanott 6500, a sült kolbász (vagy hurka) 4000, forintba került, amihez a gyenge minőségű kenyér és egy kevés mustár további 700 forintot tett hozzá. Pozitívum, hogy a kiszolgálás nagyon kedves volt e standnál, amit úgy tapasztaltunk meg, hogy társaimat nem tudtam rábeszélni, hogy előbb nézzünk szét, majd utána válasszák a legmegfelelőbb ajánlatot. Hogy messzebb ne menjek, a szomszéd épületben, a „Vidám disznóól és találkozási pontnál”, a „Kolbászklub” kisebb hentesszerszám-múzeummal kiegészített és népi falvédőkkel díszített épületében más volt a díjszabás, ott 2800 forintért kínálták kolbászt, hurkát, cigánkát, a töltött káposztát pedig 4200-ért.
Ezúttal kifejezett célom is volt amellett, hogy beszerezzek néhány ínyencséget: meg akartam kóstolni végre az ország első cigány vendéglőjét megalapító és működtető Ásós Gézának a legendás pacalját, amelyről ódákat zengenek a „Pacalemberek” Facebook-csoport tagjai. Annál is különlegesebb ez a produkció, hogy még nem olvastam negatív kritikát róla, pedig ebben a közösségben a legeslegjobbakról is írnak dehonesztáló sorokat. Gyanítom, hogy ebben az emberi tényező is szerepet játszik, a békési Kira vendéglő tulajdonosa valóban éppannyira kedves és szívélyes vendéglátó, mint ahogy azt mesélik róla.
A pacal pedig tényleg kiváló volt, bevallom, kicsit tartottam attól, hogy a füstölt csülök ráül az ízképre, de nem így történt, kifogástalan volt az ízharmónia, a mellé adott kenyér és savanyúság is átlag feletti. Ha már ott voltunk, kértünk sült vért is, ami hasonlóan remeknek bizonyult. Csábított a birkapörkölt, de az legközelebbre marad, így is jóllaktunk a féladagokkal.
Bort ittunk hozzá a DiVino standjától, ahol kis híján műanyagpohárba töltötték a bort, mert kifogyott az üvegpohár. El kellett menni előbb pohárért egy másik standhoz. Persze ez nem az ő hibájuk, meg egyébként is a DiVino a legnemesebb kezdeményezések egyike, ugyanaz volt a feladata létrejöttekor, mint ami most az egyik fő célja a Bormarketing Ügynökségnek, tételesen, hogy rávegye a fiatalokat a minőségi bor fogyasztására. Impozáns volt egyébként a borfelhozatal az egész fesztiválon, megannyi pincészet kínálta borait kedves kis házikókból a sztárborászatnak számító Bodriéktől a kevésbé ismert bátaszéki Bo-Ho családi pincészetig vagy a saját „Drink-Truck-kal” érkező solti Iványi pincészetig, hogy azokat említsem, akiknek a borait ittuk. A borárak kifejezetten barátságosak voltak.
Örömmel láttam, hogy a nemrég nyitott békéscsabai Hrabal söröző is standdal érkezett, ahol hatféle csapolt sört mértek ki, igaz a névadóról elnevezett nedű elfogyott szombat délutánra.
Végigkóstoltuk a kolbászok nagy részét, ami nem volt nehéz, idén kevesebb kistermelő jelent meg, mint a kétezertízes évek közepén, amikor rendszeren jártunk e rendezvényre, s a legjobbaktól vittünk haza kolbászt, meg egyebeket. Idén Víg Péter termékeire esett a választásunk. A chiliszakmát a budapest HardCore képviselte tucatnyi termékkel, ezeket egytől-egyig megkóstoltam, az epres-banános-csokis-habanero-s tűnt a legizgalmasabbnak.
Felkerekedtünk, majd miután beültünk a kihagyhatatlan Sör/Iparba megkóstolni a legfrissebb, málnás brownie-s TesztAndrás sört, s a Szlovák étteremben feltankoltunk Bernard sörökkel a napot a város legjobb sörözőjében, a Kupakban zártuk.
