vendéglátás panzió étterem étlap fősodor gerendás székely menü

Nyitás óta a székely fősodor élén: Gerendás étterem

Remek élmény, a képviselt szint pedig a székely fősodor csúcsa, a hagyományos vonal igazi etalonja.

2021. 06. 07. 8:18

A magyarországi vendéglátás kétpólusossága Székelyföldön is megjelent. Itt is van már fősodor és „új hullám”. Annyi különbséggel, hogy sokkal erősebb a main stream, konzervatívabb a közeg. A technológiai és filozófiai sablonokon túllépni igyekvő egységeket egy kezünkön meg tudjuk számolni, ha leszámítjuk Marosvásárhelyt, melynek székely mivoltát nem ritkán ottlakók is vitatják. Az elmúlt húsz évben a leglátványosabb változás a hagyományos (értsd a Monarchia időszakában, a „boldog békeidőkben” kanonizálódott) magyar konyha fogásainak integrálása volt.

Az erdélyi konyha nagyon kevés paprikát használ. Főszabály szerint nem kerül fűszerpaprika a töltött káposztába, a fasírtba, a disznósajtba, a kolbászba (!) s még sorolhatnám. A talán legismertebb és legnépszerűbb magyar étel, a pörkölt a kilencvenes években egyszerűen nem képezte részét az éttermi kínálatnak. Mára ez annyiban változott, hogy gyakran találkozunk székely vendéglőkben is korrektül elkészített pörkölttel, paprikással, gulyással, sőt, esetenként halászlével is, bár e műfajban nem ritka a durva mellélövés sem. A fősodratú éttermek közül talán a legszínvonalasabb a 2014-ben nyitott Gerendás, ahová sikerült öt év elteltével ismét eljutni a minap.

A panzióval egybeépített impozáns rusztikus épület Kibéd és Makfalva között félúton emelkedik ki a tájból. A Facebook-oldalukon Kibéd szerepel, de a Gasztrotérkép, az Erdélyi Utazás honlap, és nem utolsó sorban a Google Maps szerint az egység Makfalvához tartozik. A népi motívumokkal gazdagon díszített épület ellenállhatatlanul vonzza az arra autózók tekintetét, így nem csoda, hogy a hely hamar népszerűvé vált.

A beltér barátságos, szívmelegentő, minden apró részlet ki van találva, minden elem harmonikusan illeszkedik egymáshoz, a tulipánmotívumú faragott székektől, a fából készült hajópadlón, a nyerstégla oszlopokon, a népi mintázatú étlapon és itallapon át a gerendás mennyezetig. Kellemes, nyugtató jazz szól a háttérben, kellően visszafogott hangerővel. Az egyik sarokban képgyűjtemény mutatja be, hány híresség volt már a vendégük Orbán Viktortól Eperjes Károlyon, Nagy Ferón keresztül az Atilla fiai nevű társulatig.

Az étlap a székely és a magyar konyha klasszikusaira épít, amit a román és nemzetközi konyha néhány közkedvelt fogásával egészítettek ki. Kínálnak pacallevest, parasztcsorbát, tyúkhúslevest, csülkös „fuszulyka”(bab)-levest kibédi hagymasalátával, marhapörköltet, csirkepaprikást, sült és rántott húsokat, utóbbiakat egyes esetekben töltve. A régióban megszokott fogások mellett kínálnak libamájat, harcsapaprikást, pacal- és kakasherepörköltet, báránycsülköt is, utóbbit tárkonymártással. A puliszka több esetben is megjelenik tájjellegű köretként. A fahéjas almatortát madártejjel kínálják. Tartanak hagyományos reggeli fogásokat, a ham and eggs-től a virslin át a rántottáig.

Az itallap igényes. Harminc bort kínálnak csonka-magyarországi, erdélyi és Kárpátokon túli pincészetektől, köztük a balatonboglári Ikon pincétől, Balla Gézától és a Kárásztelek birtoktól. Három bort kimérnek decire is. Van Igazi Csíki Sörük, továbbá remek helyi pálinkáik a Kibéden működő Erdélyi pálinkaháztól.

Annyi kritikai megjegyzésem lenne, hogy Balla Géza neve helyett nem kellene azt írni, hogy „Crama/Pincészet Minis Arad”. Egyrészt, mert illene odaírni az egyik legősibb borvidékünk, Ménes nevét magyarul is. Ne feledjük, okirati bizonyíték van arra, hogy itt már Szent István korában szőlőtermesztés folyt. Másrészt hasonló néven működik egy román pincészet, végül pedig a pince neve sosem volt ez, korábban „Wine Princess”-nek hívták, amíg a borász kellő népszerűségre szert téve „a nevére nem vette” a birtokot. Mert bizony bátorság kell ehhez egy kevéssé magyar-szimpatizáns társadalmi közegben, hogy eufemisztikusan fogalmazzak.

Első ízben, 2016-ban, remek sütőtökkrémlevest ettem itt, amit házias töltött káposzta, illetve gyümölcsmártással tálalt túrótorta követett. Múlt hónap végén rendeltem egy kukoricadarába forgatott, bő zsiradékban megsütött pisztrángot, ami friss volt, szaftos és finom. Egyszerű és nagyszerű. Házias, jól elkészített hagymás krumplisalátaval tálalták. Kértem hozzá muzsdélyt, a román konyhából kölcsönzött fokhagymamártást. Lényegében vízben turmixolt, nagyon markáns ízű fokhagymát kaptam, enyhén sózva, a műfajban találkoztam jobb megoldásokkal is. A kenyér friss, házi jellegű, pityókás volt. Az erdei gombás rozmaringos szarvaspörkölt összességében jó volt, szaftja megnyerő állagú, kellően sűrű, jó ízű, a hús jó tartású, talán túlontúl is feszes. A gomba valóban erdei volt, rókagomba és vargánya, ezen sok étterem elcsúszik, elfogy az erdei gombájuk s a vendég előzetes figyelmeztetése nélkül termesztett csiperke kerül az ételbe. Jól sikerült juhtúrós galuskát adtak hozzá. A mellé rendelt sült paprika jobbacska késztermék volt, ezt a felszolgáló nem is tagadta. Ordás és áfonyás palacsintával zártam az étkezést, mindkét palacsinta ütötte a mércét.

A kiszolgálás mindkét alkalommal kedves és udvarias volt. Jól esett elbeszélgetni egy kicsit a kommunikatív, megnyerő személyiségű pincérrel, midőn a hajtás kicsit alább hagyott.

A Gerendás ismét remek élmény volt, az általa képviselt szintet nevezném a székely fősodor csúcsának, a hagyományos vonal etalonjának. Ha Szovátára vagy Parajdra tartva arra vezet az utunk, ne hagyjuk ki!