Mindennap megérintjük, nem is gondoljuk, hogy hemzseg a bacilusoktól
Attól, hogy nem látjuk, a baktériumok bizony ott vannak a körülöttünk lévő tárgyakon.
Attól, hogy nem látjuk, a baktériumok bizony ott vannak a körülöttünk lévő tárgyakon.

A pizzéria a Fradi szurkolóinak akart „kedveskedni”.

A honlapról s az étlap beköszöntő szövegéből egyaránt megtudhatjuk, hogy a vendéglőnek otthont adó ingatlan 1876-ban épült vincellérháznak.

Szeptemberre ígérte Gerendai Károly a Kádár Étkezde megnyitását, azonban ez biztosan nem fog megtörténni.

Az Eventrend impozáns és meglepően eklektikus éttermi palettája újabb „leg”-gel gazdagodott.

„A helyit eszem, a helyinél veszem, mert helyin az eszem”

A magyar vendéglátáson belül csitulni látszik a kétezres évek elejének vérre menő polémiája a „fősodor” és az „új hullám” között.

Az árak annyira kedvezőek, hogy az anyaországi szemmel szinte értelmezhetetlen.

Az étlap igen hosszú, fősodratú, népszerű ételeket kínálnak – néhol egy kis csavarral – a kilencvenes évek stílusában.

Egy új kutatás szerint a rövid üzenetek miatt kétszer olyan gyakran választanak a vendégek növényi alapú fogásokat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Elkel a sál, sapka, nagykabát.

Károlyi Mihály súlyosan tévedett, a politikája illúziókba sodorta Magyarországot.

Hagyomány, konyha és tudás egy gerezdben.

A miniszterelnök magabiztos fellépése és tudása mellett Magyar Péter korábbi sikertelenségei különösen látványossá váltak.

Orosz drónok támadtak.

Miközben az agrárium veszít, az európai ipar nyer.

Azt is mondta nekik, hogy megöli őket.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

A Liverpool magyarjának kihagyott büntetőjén csámcsognak a szurkolók Angliában.

A kínos kudarc „olyan kézilabda-földrengést okozhat, amelynek következményei beláthatatlanok”.

Az itáliai csapat képes a bravúrra, ezt legutóbb Szerbia ellen bizonyították. Ismeretlen ellenfél, veszélyes játék várhat a középdöntőbe vágyó magyarokra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.