A fine dining fele kacsingató említett éttermek és a Kádár rendszerből megörökölt veteránok közötti világ is figyelemre méltó. Magas szinten teljesít a Buja disznó(k) hálózat, a Korhely, a Búsuló Juhász, a Magyar 21, a Pest-Buda s a sor itt sem teljes.
Ott vannak végül azok a régi motorosok, akik túlélték a rendszerváltás óta eltelt három és fél évtizedet, ellentétben balszerencsésebb társaikkal, a Kékessel, Ádámmal és Évával, a Légrády testvérek éttermével, a Mágnáskerttel, a Régi Sipossal, az Új Sipossal, a Vasmacskával, a Kerékkel, a Fortunával, a Margit vendéglővel, a Kispipával, a Márványmenyasszonnyal, a Balázs vendéglővel, s még sorolhatnám azokat a helyeket, melyek elsöprő többségét a kilencvenes években még sikerült végigjárnom.
Működik még a Makk Hetes, melynek az utolsó, 2011-ben megjelent Alexandra étteremkalauzbeli ételleírásaiból egyetlen mondat maradt, miután a kiadó a Molnár B. Tamás és Bittera Dóra páros által szerkesztett kötetből kihúzta az összes negatív megjegyzést. Még mindig népszerű az Ördögárok utcai Náncsi néni, mely a szerelmes pároknak akkoron ingyen járó pezsgővel vett le a lábamról a kilencvenes évek közepén. A Krúdy Gyula törzshelyeként emlegetett óbudai a Kéhliben vegyes tapasztalataim voltak, de legutóbb, nagyjából tíz éve az összélmény pozitív volt, megvan még a Szent Gellért téri Szeged vendéglő, ahol nagyon régen jártam, akkor nem volt igazán meggyőző, pár éve visszatértem egy munkaebéd erejéig a kilencvenes években gyakran látogatott Tükörybe, ahol a beltéren kívül nem sok változott, a konyha stílusa biztos nem.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!