- Magyar Nemzet
- Archívum

A Steaua játékosai nem akartak kiállni a Lens ellen

Barrichello egyelőre a Ferrarinál marad

Barrichello egyelőre a Ferrarinál marad

A külpolitikáról tájékoztatta Gyurcsány a köztársasági elnököt
A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a 2006-ban várhatóan 106 milliárd forinttal gazdálkodhat – jelentette ki Persányi Miklós a kormányszóvivői tájékoztatón. Batiz András közölte, hogy Gyurcsány Ferenc a külpolitikáról tájékoztatta Sólyom Lász

Risztov Éva visszavonul
Bejelentette visszavonulását Risztov Éva, többszörös világbajnoki ezüstérmes, illetve Európa-bajnok úszó – közölte az Info Rádió.

Erdélyi egyházi vezetők Brüsszelben az egyházi javak visszaszolgáltatásáért
Az erdélyi történelmi egyházak vezetői az Európai Unió és nemzetközi társszervezeteik közbenjárását kérték az egyházi javak romániai visszajuttatása érdekében.

Menesztették a belgák szövetségi kapitányát
Menesztették Aime Anthuenist, a belga labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát – jelentette be ma az ország labdarúgó-szövetsége. A belgák a 61 éves szakemberrel nem jutottak ki a 2006-os németországi világbajnokságra, ami azt jelenti, hogy az 197

Nyers Rezső: mit köszönhet az MSZP a Munkáspártnak?
A szocialista párt országos választmányának jelenlegi és egykori elnökei – Jánosi György kivételével, ő ugyanis a bejelentés szerint külföldön tartózkodik – a politikai elit problémáiról tárgyaltak kedden.

Négyhónapos mélyponton az euró
Kedden késő délután az euró négy és fél havi mélypontra esett a dollárral szemben Frankfurtban, mert a magas olajár miatt nőtt az infláció az euróövezetben.

Tizenéves lányokat dolgoztatott prostituáltként
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki három, intézetből szökött tizenéves lányt dolgoztatott prostituáltként Kaposvárott – értesült a HavariaPress.

Gógl: Gyurcsány olyat akar eladni, ami nem az övé
A kormányfő olyasmit akar eladni, ami vagy nem az övé, vagy pedig nem biztos, hogy alkalmas a vevő igényeinek kielégítésére – közölte Gógl Árpád Gyurcsány Ferenc rádióinterjújára reagálva.

Fontos híreink
Meglepő kijelentést tett az iráni elnök

Elítélte az Afrikai Unió, hogy Izrael független államként ismerte el Szomáliföldet

Három egybeépített lakóház égett porrá Ongán

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Lezárták a 32-es főutat baleset miatt
A műszaki mentést a jászberényi hivatásos tűzoltók végzik.

Orbán Viktor videón mutatja meg, milyen volt 2025 első három hónapja
A kormányfő több vezetővel is tárgyalt az első negyedévben.

Konzultációt kezd az önkormányzati rendszer módosításáról a kormány + videó
A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Varga Judit egyetlen szóval üzent Magyar Péternek
Magyar Péter azt ecsetelte, hogy az ő életében mennyire meghatározó szerepet töltenek be a nők.
Külföldi híreink

Fontos bejelentésre vár Izrael
Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök az Egyesült Államokban tett látogatását követően határozhat a jövő évi választások időpontjáról.

Hezbollah-kiképzőbázisokra és fegyverraktárakra mért csapást Izrael
Az izraeli hadsereg szerint a libanoni célpontokon Izrael elleni támadások előkészítése zajlott.

Kanada 2,5 milliárd dollárt ad Ukrajnának
A kanadai kormányfő azt mondta, ez a támogatás segít majd Ukrajnának abban, hogy pénzügyi támogatást tudjon szerezni a Nemzetközi Valutaalaptól.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Nigéria évek óta küzd a szélsőséges csoportok ellen, akiknek kiemelt célpontjává vált a keresztény közösség
Donald Trump amerikai elnök nem várt tovább a megtorlással.

Florian Wirtz az ász, a vele pózoló Kerkez Milost viszont igencsak leszólták
A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Így bünteti Kína Amerikát
Az ország a Tajvannak szánt fegyvereladások miatt döntött a szankciók mellett.