- Magyar Nemzet
- Archívum
Archívum
Elmélkedésre…
Paul Gauguin gondolata
Drákói szigor várható az egészségügyi rendszerben
Európa egyik legszigorúbb egészségügyi rendszerét alakítaná ki a szakminisztérium azzal, hogy még az életmentő beavatkozások költségét is megpróbálnák behajtatni azokon, akik nem biztosítottak, mert például nem fizettek járulékot – állítják szakembe

Elmélkedésre…
Paul Gauguin gondolata

Drákói szigor várható az egészségügyi rendszerben
Európa egyik legszigorúbb egészségügyi rendszerét alakítaná ki a szakminisztérium azzal, hogy még az életmentő beavatkozások költségét is megpróbálnák behajtatni azokon, akik nem biztosítottak, mert például nem fizettek járulékot – állítják szakembe

Szórják a pénzt a szocialisták
Pontos adatot nem lehet tudni, de becslések szerint az MSZP hathetes imázskampányának összköltsége elérheti a 400 millió forintot is, bár egyes szocialista körökben félmilliárdos összegről is hallani. A Köztársaság téren stratégiai cél Orbán Viktor Fidesz

Tandíjbotrány: újabb iskolák kerültek gyanúba
A székesfehérvári Kodolányi János Főiskolára és a Budapesti Gazdasági Főiskolára panaszkodik a legtöbb hallgató az intézményekben szedett díjak miatt.

Emberi jogi elmarasztalás Nagy-Britanniának

200 milliós támogatás hét erdészetnek

Fidesz: a kormány nem képes kordában tartani a költségvetési folyamatokat

Lerombolták az Eufrátesz nyolc hídját

Rafael Benítez: nem kell Joaquin
A Bajnokok Ligája-győztes angol Liverpool szakvezetője, Rafael Benítez cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint szeretné csapatában tudni a spanyol Real Betis szélsőjét, Joaquint. A spanyolországi hírek szerint az angolok tíz millió eurót, ille

MDF: tagja marad-e a koalíciónak az SZDSZ?

U21: bővült a válogatott kerete

Nemzeti gyásznap
Az 1848-49-es szabadságharc leverését követő megtorlás áldozataira nemzeti gyásznappal emlékezik az ország. – Az aradi vértanúk demokrata európaiként és hazafiként haltak meg – írja levelében a kormányfő. A Fidelitas elnöke emlékeztetett: az e

Talmácsi gyárat látogat Kínában

Matthäus már az első napon edzést vezényelt Szófiában
Megérkezett Szófiába, a szombati, bolgárok elleni világbajnoki-selejtező helyszínére a magyar labdarúgó-válogatott. A nemzeti csapatnak 18 órától már edzést vezényelt Lothar Matthaus szövetségi kapitány.

Erdőtűz pusztít Kaliforniában
Ismét erdőtűz pusztít az Egyesült Államok-beli Kaliforniában, a lángok Los Angelestől mintegy száz kilométerre keletre lobbantak fel.

Fidesz: a lakosságot is érinti a gázáremelés

Kína a rakétatechnológia terjedése mellett?
Kína több közel-keleti országot segít hajók elleni, illetve cirkálórakéta-technológiához, ezzel a katonai célú rakétatechnológia terjedése ellen létrehozott megállapodás ellen tesz lépéseket. Konzervatívok egy csoportja kritizálja Bush friss legfelső bíró

A miniszterelnök felesége is hazudik
Az Altus Rt. 1997-ben és 1998-ban nyújtott be vételi ajánlatot a II. kerületi önkormányzathoz a Gyurcsány Ferenc családja Szemlőhegy utcai villája melletti és vele szemben lévő telkekre. A villabotrány kirobbanása óta először a Népszavában megszólaló Dobr

Magyar „más tollával ékeskedik”?
2006 a felsőoktatás éve – hangoztatta Batiz András a mai rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón. Magyar Bálint oktatási miniszter a felsőoktatási intézmények illetve hallgatók növekvő támogatásáról beszélt. A Fidesz szerint nem véletlen, hogy a köz

Fontos híreink
Az olasz baloldalnak nem tetszik, hogy a betlehemállítás még mindig hagyomány

Szoboszlai Dominik csütörtök este osztotta meg a karácsonyi fotóit, kiderült, miért várt

Letartóztatás lett a vége a szenteste előtti támadásnak

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Kocsis Máté klasszikus ételt készít karácsonykor + videó
A frakcióvezető nagy mennyiségben főz, mert a családot és a baráti kört is ő látja el.

Kapu Tibor: A csapat szíve én voltam
A kutatóűrhajóssal beszélgettünk.

Öngyilkosságot akadályoztak meg szenteste a rendőrök
Az utolsó pillanatban fékezték meg a tragédiát.

Fagyos hajnal, derültebb idő várható pénteken
A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.
Külföldi híreink

„Újjászületés karácsonya” – így ünnepeltek a Szentföldön
A karácsony az újjászületés üzenetét hordozza a gázaiaknak.

Amerikai zöld lámpa: eladhatja orosz tulajdonrészét a szerb olajcég
A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

Putyin karácsonyi üdvözletet küldött Trumpnak
Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

„Nyugodj békében, Robbo…”, Robertson halála miatt gyászol a futballvilág + videó
A skót szélső a Nottingham Forest 1979-es és 1980-as BEK-győzelmében is főszerepet vállalt.

Meghalt Vera Valentyinovna Alentova, a szovjet–orosz filmművészet egyik utolsó nagy klasszisa
A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

Rejtély, hogyan kapott vérmérgezést a magyar labdarúgó-válogatott korábbi kiválósága
Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

