- Magyar Nemzet
- Archívum

Wurz nyerte a Brazil Nagydíj első szabadedzését
Alexander Wurz nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj első szabadedzését. A McLaren tesztpilótája után a BAR-ban az utolsó idényét töltő japán Szato lett a második.

Súlyos gázolás Pilisvörösvárnál

Fidesz: A kormány lépjen fel a tömegközlekedés fejlesztéséért

Fidesz: Nemzeti tulajdonban maradjon a paksi atomerűmű
A Fidesz azt kezdeményezi, hogy a paksi atomerőmű legyen része a Nemzeti Vagyonszerződésnek, és javasolja, hogy kétharmados törvény garantálja az erőmű tartós nemzeti tulajdonban való maradását – közölte Pelczné Gáll Ildikó Fidesz-alenök és Koltai T

Nem találtak bombát a Főpolgármesteri Hivatalban
Alaptalan volt az a bombafenyegetés, mely miatt pénteken kiürítették a Főpolgármesteri Hivatal épületét. A rendőrök és a tűzszerészek több mint ezer helyiséget átvizsgálva sem találtak robbanószert a városházán. A Főpolgármesteri Hivatalhoz nem sokkal 12

Az MNB hivatalos devizaárfolyamai
A Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamai. Érvényben 2005. szeptember 23-án.

Csökkenéssel zárt a BUX

Megtalálták a Tiszába fulladt férfit

A pécsi sörből bécsi lesz?
A magas vízdíjak miatt a Pécsi Sörfőzde Rt. fontolóra veszi, hogy elhagyja a baranyai várost.

Emeletes luxustemető Farkasréten
Emeletes luxusparcellát építenek a Farkasréti temetőben. A látvány kissé a történelemkönyvekből ismerős teraszos földművelésre emlékeztet – közölte a reggel.hu.

Meghiúsul a reptér eladása?
A fővárosi bíróság jogerős határozatával helyben hagyta az első fokú bírósági határozatot, amely érvénytelennek minősítette a Budapest Airport (BA) privatizációs pályázatát. A Fővárosi Bíróság 8 napon belül foglalja írásba csütörtökön meghozott határozatá

Az SZDSZ szerint ebben a ciklusban el kell adni a MÁV-ot
Nem mindig az állam a legjobb gazda, amit bizonyít az államvasutak példája is - jelentette ki Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője a Nyugati pályaudvaron tartott tájékoztatóján.

Hiller Gyurcsányt javasolja miniszterelnök-jelöltnek
Gyurcsány Ferencet javasolja majd az MSZP 2006-os miniszterelnök-jelöltjének a párt elnöke, Hiller István a szocialisták februári kongresszusán – adta hírül az Info Rádió.

35 éve hunyt el Erich Maria Remarque

Bíróság előtt a bajai tornatanár diákja halála miatt
Vádat emelt az ügyészség a bajai Jelky András Szakközépiskola egyik testnevelő tanára ellen egy diákja halála miatt – jelenti a HavariaPress.

Ingyenes állatkerti belépő a zuglói gyermekeknek
Több mint tízezer zuglói gyermek nézheti meg ingyen kedvenceit az Állatkertben – értesült a HavariaPress.

Csődtúrát indít a Fidesz
Hazánkban az elmúlt két évben olyan sok csőd alakult ki, hogy tavaly az Európai Unió átlagát is megelőztük. A Fidesz munkástagozata ezért országos csődtúrát indít, sorra felkeresve a bezárt vállalatokat – jelentette be Kontur Pál és Őry Csaba (Fides

Grófi támogatás

A magyarok egynegyede használ testápolókat
Minden negyedik magyar használ testápoló szereket, és átlag feletti a termékek fogyasztóinak az aránya a fiatalok körében – áll a GfK Hungária Piackutató Intézet és a Szonda Ipsos első féléves felmérésében.

Fontos híreink
Nem mindennapi késes támadás történt Pápán

Az emberek biztonsága a tét – ezért terelnék át a kamionokat az autópályákra + videó

Zelenszkij: Több dokumentumtervezet is elkészült a miami tárgyalások után

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Egyszerre nézte a kormány a kistelepüléseken élők és a fuvarozók érdekeit
A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Választási csalásra készül Magyar Péter pártja + videó
A Tisza Párt elnöke a házi médiájában buktatta le magát.

Orbán Viktor találkozott az eltűnt fiúval + videó
A miniszterelnök aláírta Gyurkó zászlóját.

Az Ukrajnának nyújtandó EU-s háborús kölcsön meghosszabbítja a háborút + videó
Magyarország továbbra is háborún kívüli ország akar maradni.
Külföldi híreink

Oroszország rakétarendszert telepített egy szövetséges országban – ez a válasz a NATO lépéseire?
Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Bakondi György: Jelentősen romlott Európa közbiztonsági helyzete azzal, hogy az EU humanitárius kérdésként tekintett az illegális bevándorlásra
Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Ali Baba mégsem távozott?
Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Eldőlhet az edzőkérdés az NB I meglepetéscsapatánál, amelynek játékosa rekordösszegért távozhat
Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Eyam – a falu, amely megállította a pestist
Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.

Hatalmas robbanás a Csendes-óceánon – egy kábítószercsempész hajót ért találat + videó
Folyik a harc a drogkartellek ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

