Ludwig Emil: Ülve táncoló
Férfiholttestre bukkantak egy fővárosi lakásban ma hajnalban.
Bibó István gondolata
Vereséget szenvedett az Oláh Lajos pártigazgató, megyei pártelnök vezette „megújuláspárti” vonal Debrecenben. Az önkormányzat vállalkozói vagyonát működtető vagyonkezelő holding igazgatóságába, illetve felügyelőbizottságába egyetlen jelöltjüke
A Kincstári Vagyoni Igazgatóság törölné az állami kézből ki nem adható műemlékek listájáról a budai Várkert Bazár ingatlanát – értesült a Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, a kormány fel akarja gyorsítani Budapest és Magyarország egyik legértékesebb te
Noha az adóreform-bizottság e hónap végére ígérte végleges javaslatát az adórendszer átdolgozására, az eddig nyilvánosságra került elképzelések ellenállásba ütköztek kormány- és ellenzéki oldalon egyaránt. Az idő múlásával egyre kétségesebbé válik, hogy a
Csak a mai nap áll a rendelkezésére azoknak, akiknek be kell fizetniük az önkormányzatokhoz a helyi adók és a gépjárműadó első fél évben esedékes összegét. A helyhatóságok értesítéséből kiderül, hogy március 16-áig mennyi és milyen típusú helyi adót kell
A Bajnokok Ligájában nem jutott a legjobb nyolc közé a legutóbbi győztes: A Porto csapata az otthoni 1-1 után Milánóban 3-1-es vereséget szenvedett.
Az angol bajnokság elmaradt mékőzésén Chelsea–West Bromwich Albion 1-0. Ezzel a Chelsea tizenegy ponttal vezeti a tabellát a Manchester United előtt. Gera Zoltán a WBA csapatában végig a pályán volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antiszemitizmus, az ezzel kapcsolatos jelenségek és a Jobbik tevékenysége árt Magyarország imázsának – jelentette ki a Zsidó Világkongresszus (WJC) elnöke vasárnap sajtótájékoztatón Budapesten.
A böjti időszak után gazdag ünnepi ételek, és hozzájuk nemes borok kerülhetnek az asztalra.
A nemzetközi sajtó zöme borúlátóan ítéli meg az euróövezeti pénzügyminiszterek által elfogadott második, 130 milliárd eurós görög mentőcsomag kilátásait.
Súlyosan megsérült egy diósgyőri szurkoló vasárnap, amikor lezuhant a mintegy tíz méter magas lelátóról a Debrecen–Diósgyőr labdarúgó-mérkőzésen.
A Debrecen a játék minden elemében jobb volt a Diósgyőrnél, s mivel ezt gólokkal is tudta nyomatékosítani, simán nyerni tudott az OTP Liga 11. fordulójának nagy rangadóján. Az 5–0-s Loki-siker azt is jelentette, hogy a DVSC visszavette a vezetést a Győ
Két embert is megsebesített egy krokodil Balatonszárszón, a Krokodil Zoo nevű hüllőházban vasárnap – hangzott el a Magyar Televízió Híradójában.
Dániában elfogadták vasárnap az új kormánykoalíció programját, és hétfőn már be is mutatkozik az új, három pártból álló testület – jelentette be vasárnap Helle Thorning-Schmidt szociáldemokrata politikus, a két hete tartott választások győztese.
Szavai mindent borítanak.
Péntekre virradó éjjel történt a baleset.
A Premier League új bajnoka boldog lesz, ha ez volt pályafutása utolsó megnyert versenye.
A 18 éves Molnár Dóra is csatlakozik az Amerikában készülő magyar úszókhoz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.