- Magyar Nemzet
- Archívum

Kht.-vá alakul a Schöpf-Merei Kórház

Csontos János: Hiller- és Kuncze-fanok

Schmidt Mária az ügynöktörvényről

Magyar-horvát megállapodás a Mura-híd megépítéséről

Hollós János: Vad angyal Lajcsinál – ez is hír?

Továbbra sincs elnöke a Duna Tv-nek
A Duna Televízió vezetésére kiírt harmadik pályázati forduló sem hozott eredményt, ugyanis a kuratórium elnöksége a 23 induló közül sem talált alkalmas személyt a Duna Tv elnöki posztjára. Többek szerint a kuratórium hozzáértése vált kérdésessé a döntés u

Sellei Andor: Virtuális drogbárók

Bulgária és Románia 2007-ben az Európai Unió tagja lehet
Jövő áprilisban Bulgária és Románia is aláírja a belépési szerződést, és 2007-ben csatlakozhat az Európai Unióhoz – derült ki az európai közösség brüsszeli csúcstalálkozójának első napja után kiadott nyilatkozat-tervezetből. Törökországgal 2005. okt

Valóban nagy a jólét?
A 2002-es választások előtti hónapokban a közbeszéd jóléti fordulatról szólt, arról, hogy a magyar gazdaság teljesítménye lehetővé tenné ugyan a jólét korábbival össze sem hasonlítható emelését, ám azt a regnáló kormányzat mégis visszafogja, de ha győznek

Hatéves kislányt próbált megerőszakolni
Szomszédja hatéves kislányával erőszakoskodott egy 21 éves fiatalember. A férfi ellen a Kaposvári Városi Ügyészségen emeltek vádat, kiskorú sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak miatt.

Jégpályává változtak az utak országszerte
Az ónos eső miatt jégpályává változtak az utak az ország több területén. Sok helyen szállingózik a hó, az utakat sózzák, egyes helyeken homokot is szórnak a jeges felületre. A fővárosban 70 géppel kezdték meg a veszélyes útszakaszok mentesítését. A jeges

Árokba csúszott a jeges úton

Változatlan párt-támogatottság a népszavazás után
A 2004-es esztendőben végig a Fidesz vezetett az MSZP előtt, előnye az összes választókorú körében átlagosan 7, a részvételüket biztosra ígérő, pártot választók csoportjában 13 százalék – derül ki a Szonda Ipsos felméréséből. Friss felméréseiben a G

Emelkedéssel nyitott a BUX

Szentkirályi András: Jó étvágyat!

A Szabad Demokraták Szövetsége saját államfőjelöltet állítana
Az SZDSZ saját köztársasági elnökjelöltet kíván állítani jövőre – adta hírül a Világgazdaság.

Az OM engedélyezné, a Fidesz ellenzi az iskolai reklámot

Vasárnap árverezik a Jukosz legnagyobb kitermelőegységét
Az orosz ügyészek csütörtök este ismét kutattak a Jukosz moszkvai székházában. A houstoni bíróság felszólítása ellenére sem halasztják el az olajtársaságárverését.

Bin Laden az amerikaiak ellen uszítja híveit

Fontos híreink
Az orosz fejlesztések lépéskényszerbe hozzák Ukrajnát

Ha ilyen fagyasztott gyümölcsöt vásárolt a Sparban, ne egye meg

Mindenkit elhallgattatnának Magyar Péterék

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Még a Partizán stúdiójában sem lehet figyelmen kívül hagyni a kormány jóléti intézkedéseit
Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

Fegyverrel támadt az intézkedőkre egy orvvadász Hajdú-Biharban
Kommandósokat is riasztottak a helyszínre.

Most tiszta víz kerül a pohárba a kamionos tüntetés kapcsán
Az M0-s is elesett.

Eltűnt egy nő Zuglóban, azonosítását különleges ismertetőjelek segíthetik
A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Külföldi híreink

Ukrán támadás Oroszországban: két vadászgép égett ki egy katonai repülőtéren
Partizánok gyújtogattak.

Salvini: Az európai vezetők hallgassák meg a szentatya intését
Vannak olyan európai vezetők, akik gazdasági hasznot húznak az ukrán–orosz háborúból.

Az EU újabb fél évvel meghosszabbította az Oroszország elleni gazdasági szankciókat
2022. február 24-e óta az EU összesen 17 szankciós csomagot fogadott el.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

DPK Anti-War Rallies Score Breakthrough Success, Arenas Packed Nationwide + Video
The highlight of each event was PM Viktor Orban's in person assessment of the situation.

Ezeket vásároljuk karácsonykor, a tavalyihoz képest többet költünk ajándékra
Az árérzékenység továbbra is tényező.

Hiába a bajnoki cím, Szoboszlaiék edzőjét durván figyelmen kívül hagyták
A Liverpool trénere nem került a legjobb tízbe az IFFHS szavazásán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
