- Magyar Nemzet
- Archívum
Archívum
Újabb Linux-siker Európában a közszolgálati szférában
Az infrastruktúráért, a közlekedésért és a turizmusért felelős francia minisztérium, a Linux-alapú szerverekre cseréli 1500 elöregedett Windows NT számítógépét.
Hazánkban is felkutatják a még élő náci bűnösöket
A jeruzsálemi Simon Wiesenthal központ Magyarországon is elindítja a még élő náci bűnösök felkutatását – jelentette be a szervet igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.

Újabb Linux-siker Európában a közszolgálati szférában
Az infrastruktúráért, a közlekedésért és a turizmusért felelős francia minisztérium, a Linux-alapú szerverekre cseréli 1500 elöregedett Windows NT számítógépét.

Hazánkban is felkutatják a még élő náci bűnösöket
A jeruzsálemi Simon Wiesenthal központ Magyarországon is elindítja a még élő náci bűnösök felkutatását – jelentette be a szervet igazgatója budapesti sajtótájékoztatóján.

Világbajnoki összecsapás Tyson gáláján
Chris Webb, a Straight Out Promotions vezetője egy 12 menetes világbajnoki összecsapással tarkította a június 30-i gála programját, melynek főeseménye Mike Tyson Danny Williams ellen vívott visszatérő mérkőzése lesz.

Női vízilabda: Magyarország-Görögország 7-4

UEFA Kupa: MIKA Asztarak – Budapest Honvéd 0-1 (0-0)

Erős szél és hűvösebb idő szerda estig
Gyenge hidegfront éri el hazánkat, melynek hatása érezhető lesz. Átmenetileg többfelé megerősödik az északnyugati szél, és néhány fokkal az eddiginél is hűvösebb levegő érkezik hozzánk – tudatta az OBJEKTÍV Hírügynökséggel a legfrissebb előrejelzés

UEFA Kupa: MIKA Asztarak – Budapest Honvéd félidő 0-0
Forrás: nb1.hu

Nem fogynak a jegyek az olimpiára?
Bő egy hónappal az athéni játékok előtt a szervezők felszólították a görögöket: vásároljanak belépőket az olimpiára, hogy a tv-társaságok ne kongó lelátókat mutassanak világszerte.

Halálos vonatbaleset Balatonedericsen
Hárman vesztették életüket, amikor személyautóval ütközött egy vonat a 84-es főút egyik vasúti átkelőjében - tudta meg a HavariaPress.

MSZP-s lakáspolitika: adómentesség a bérbeadó tulajdonosoknak
Az MSZP-frakció elfogadhatónak tartaná, hogy a hosszú távra bérbe adott lakások bérbeadói adómentességet kapjanak, a bérlők pedig lakbértámogatáshoz jussanak – jelentette ki Kovács Tibor (MSZP).

Beszippantott egy munkást a repülőgép turbinája

Súlyos baleset Tolna megyében
Belehalt sérüléseibe az a kerékpáros, akit két személyautó is elgázolt Bonyhád közelében - tudta meg a HavariaPress.

Móra dédunokája kiadatja az író elveszettnek hitt kisregényét
Megtalálta és kiadatja Móra Ferenc dédunokája az író elveszettnek hitt kisregényét, a Hannibál föltámasztását, melyből 1956-ban Fábry Zoltán Hannibál tanár úr címmel készített filmet.

Ukrajnában 17 késszúrással végeztek ki egy rendőrt
Hétfőn brutális kegyetlenséggel gyilkoltak meg egy 42 éves rendőr őrnagyot Ukrajnában – számolt be a Kárpátinfo.

II. világháborús bombákat találtak a Kiskunságban
Több második világháborús robbanószerkezetre bukkantak Kiskunfélegyháza közelében, az épülő M5-ös autópálya alapozása során - értesült a HavariaPress.

Mentőautó karambolozott Gödön
Egy ember sérült meg, amikor személyautóval ütközött egy mentőautó Gödön - tudta meg a HavariaPress.

Mai Nap

Bombákat találtak Nyíregyházánál
Öt bombát fordított ki egy munkagép kedden délután Nyíregyháza határában - tudta meg a HavariaPress.

Népszavazást követel a Jobbik az EU-alkotmányról

Fontos híreink
Halálos karambol szenteste, teljesen útzár az érintett szakaszon

Felhívást intézett a világhoz XIV. Leó pápa

Kreml: Moszkva a Miamiban folytatott tárgyalások nyomán meg tudja fogalmazni álláspontját

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: Áldott karácsonyt!
A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

Így kapott új arculatot a Parlament környezete a patrióta kormányzás alatt
A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Ezen a napon lett öngyilkos Mary Zsuzsi – videó
Szenteste búcsúzott a világtól.

Figyelmeztetett a BKK, így változik a közlekedés az ünnepeken
Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.
Külföldi híreink

Betlehembe érkezett az éjféli misére a latin pátriárka
A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Gyorshajtás miatt állították meg a Mikulást + videó
Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Terrortámadás Sydney-ben: újabb embert tartóztattak le
Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Gyorgy Bakondi: Humanitarian Framing of Illegal Migration Has Eroded Europe's Safety
Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

Nem ért haza az iskolából Réka
A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

A legjobb karácsonyi filmek, amikről nem is hallottál még, pedig illett volna + videó
Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

