Hullámvasúton a forint
Az eurót hétfő 16 óra körül 287,50 forinton jegyezték közepesen élénk forgalomban, míg délelőtt 285,165 forint volt az árfolyam – mondták el devizapiaci kereskedők.
Az eurót hétfő 16 óra körül 287,50 forinton jegyezték közepesen élénk forgalomban, míg délelőtt 285,165 forint volt az árfolyam – mondták el devizapiaci kereskedők.
Az idei első fél évben 37,9 százalékkal nőtt a japán export az egy évvel korábbihoz viszonyítva, 33 096,81 ezer milliárd jenre.
Hétfőn folytatódott a szerb dinár gyengülése, s újabb történelmi mélypontra zuhant a szerb valuta árfolyama az euróhoz képest. Elemzők arra számítanak, hogy a központi bank ismét interveniálni fog a nemzeti fizetőeszköz védelmében.

Ketten súlyosan, ketten pedig könnyebben megsérültek, amikor három autó karambolozott hétfő délelőtt az 52-es főút 42-es kilométerénél, a Kígyósi csárda előtt.

Csak könnyebb sérüléseket szenvedett az a fiatal nő, aki egy metrószerelvény elé esett hétfőn Budapesten – közölte a BKV az MTI-vel. • Gázolt a metró

Befejeződött a repce betakarítása, s az őszibúza-területek mintegy 90 százalékán már végeztek az aratással Fejér megyében – mondta Czetnerné Kócsa Márta, a Fejér Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal földművelésügyi igazgatója az MTI-nek hétfőn.

Több műtéten túl van már az a fiatalember, aki kiesett egy katapult nevű gépből több mint egy héttel ezelőtt a Hegyalja-fesztiválon, a 21 éves férfi állapota kielégítő – közölte Vitkai Éva, a nyíregyházi Jósa András Oktató Kórház sajtófőnöke hétfőn az MTI

Tíz évre kitiltották Csehországból azt a szlovák állampolgárságú férfit, aki rendelkezés ellenére az országban tartózkodott.

Darabosra tört egy jászkiséri férfi keze és bordája szénabálázási munka közben – tájékoztatott Veres Éva, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Az idei első félévben 3,5 százalékkal, 74,66 tonnára csökkent az orosz aranytermelés az egy évvel korábbihoz képest. Az orosz aranytermelők szövetségének szóvivője ezzel kapcsolatban elmondta: a visszaesés ellenére továbbra is tartják az idei évre becsült

Elgázolt egy embert a metró a Határ úti állomásnál hétfő délután – közölte Mezei László, a BKV fődiszpécsere az MTI-vel.

Angelina Jolie debütáló kémfilmje, a Salt ügynök nem tudta elhódítani Leonardo DiCaprio Eredet című sci-fijétől az észak-amerikai kasszasikerlista első helyét a hét végén.

Robbanószerkezetet találtak egy nagybajomi házhoz kiszállított homokban hétfő kora délután, ezért a tűzszerészek megérkezéséig, illetve a szerkezet hatástalanításáig lezárták a városon átvezető 61-es főút egy szakaszát és kiürítettek nyolc házat – közölte

A három hete tartó rendkívüli hőség miatt keletkezett tőzegtüzek füstje szinte elviselhetetlen mértékben szennyezi a levegőt az orosz fővárosban.

Az Országgyűlés megszavazta a múlt héten - a nyári szünet előtti utolsó ülésnapján - a jövedéki törvény módosítását, amely a kihirdetéstől számított 45. naptól hatályos, és lehetővé teszi a kistermelők számára, hogy saját gyümölcsből legálisan pálinkát ál

Négy ember megsérült abban a balesetben, amely hétfőn a késő délelőtti órákban történt az 52-es főúton Solt és Kecskemét között – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

Baleset miatt mintegy négy kilométeres torlódás alakult ki az M0–M5-ös csomópontban Szigetszentmiklósnál – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) hétfőn az MTI-vel.

Míg az utóbbi három hónapban Magyarország vezette a nemzetközi internetes elektronikus levélszemét ranglistát, júliusban Luxemburg került az első helyre, mivel itt az összes e-mail-forgalom 93,5 százaléka volt spam.

Nem változtat a héten a Mol Nyrt. az üzemanyagok nagykereskedelmi árán – értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. • Határ a csillagos ég? Megint drágulnak az üzemanyagok

Egy kisebb társaság tagjai estek neki az igazoltató rendőröknek az adácsi búcsúban. A szolgálati kutya harapása azonban visszafogta a támadókat.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kedden ül össze legközelebb a kormány.

Az aktuális és a visszamenőleges pótdíjat is beszedik ilyenkor a helyszínen.

Vehemens stratégiával ugrik neki januártól a kampánynak a Tisza Párt elnöke.

Az egyik balesetben egy autó is kigyulladt.

„2029-ig akarják Ukrajnát felvenni az Európai Unióba.”

A rohanó világban szükségük van egy biztos pontra.

„Izrael népe veletek van, érezzük a fájdalmatokat, osztozunk a döbbenetetekben.”

Horváth Laura a 2023-as a CrossFit Gamesen aratott diadala után most újabb nagy győzelmet ért el.

A tüntetéseket a rendőrség leverte.

A mézeskalácssütéstől az ételosztásig, a hitelintézet idén is számos kezdeményezéssel segíti a rászorulókat
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.