Enyhén, de erősödött a forint
Továbbra is széles sávban ingadozik a forint árfolyama, de enyhén erősödő tendenciával: az eurót 284,90 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben pénteken délután fél ötkor a csütörtök délutáni 286,73 forint után.

Figyelmetlenségére fizetett rá egy 61 éves nő a lévai járásbeli Fegyverneken. Bevásárlásból hazafelé tartva megállt egy ismerősénél.
Életét vesztette egy kerékpáros, akit személyautó ütött el a Hódmezővásárhelyt Maroslelével összekötő úton pénteken – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.

Az idén a sok csapadék miatt a korábbi éveknél sokkal erőteljesebben jelentkezik a Balaton elszíneződése. Ez esztétikailag kifogásolható, de az egészségre ártalmatlan – nyilatkozta Lombár Gábor, Balatonfenyves polgármestere. Szólt arról is, hogy a települ

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 296,36 pontos, 1,42 százalékos emelkedéssel, 21 132,30 ponton zárt pénteken.

Levélben gratulált Schmitt Pálnak köztársasági elnökké választásához Ivan Gasparovic szlovák államfő, s hivatalos szlovákiai látogatásra is meghívta új magyar partnerét – közölte pénteken a pozsonyi elnöki hivatal. A látogatás időpontját diplomáciai úton

Kiraboltak egy pénzintézetet péntek délután a főváros XI. kerületében, az Andor utcában – közölte a BRFK sajtóügyeletese.

Szinte mindegyik csapattársa panaszkodik Messire. Még mielőtt valaki félreértené: szó nincs arról, hogy a pályán nyújtott teljesítményével, vagy az öltözőbeli viselkedésével lennének gondok, sőt: mindkét „helyen” tökéletesen elégedettek vele a társai.

A Dunába gurult egy autó péntek délelőtt a Bács-Kiskun megyei Géderlaknál, az elmerült gépkocsit a tűzoltók búvárok segítségével húzták ki a vízből – közölte a kalocsai tűzoltóság ügyeletese.

Apad a Tisza a középső szakaszán, Kiskörétől Tiszaugig, a folyó vízállása Szolnoknál már a harmadfokú árvízvédelmi készültséghez rendelt, 800 centiméteres szint alatt van; az apadás lehetővé tette, hogy elbontsák a gátmagasításokat és a töltéseket erősítő

Újabb aranykor beköszöntében reménykedik az autóipar az ázsiai kereslet robbanásszerű növekedésére és az alternatív meghajtási technológiák terjedésére alapozva.

Kikeltek a Fővárosi Állat- és Növénykertben azok a vadmadártojások, amelyeket nem egészen egy hónapja mentettek ki a természetvédelmi szakemberek a Tisza-tavi madárrezervátum árvíztől veszélyeztetett fészkelőhelyeiről. Eddig öt nagy kócsag és négy szürke

2010. július 04.

Végleg visszautasította az egymillió dollárral járó Évezred-díjat Grigorij Perelman orosz matematikus.

Róth csapata az első forduló időpontjában a Werder Bremen ellen játszana felkészülési mérkőzést.

Elindult a Kékszalag, Európa legnagyobb tókerülő versenye. Balatonfüredről idén 636 hajó rajtolt el, hogy Balatonkenesét, Tihanyt és Keszthelyet érintve megkerülje a Balatont.

A sok napsütés mellett gomolyfelhők képződnek, és főként a középső országrészben fordulhat elő zápor, zivatar, szombaton hevesebb zivatar is valószínű jégesővel. Csupán néhol élénkül meg az északi szél, zivatar környékén azonban erős vagy viharos széllöké

Drogterjesztőket fogtak el a Neutron bevetési osztály kommandósai a 6-os főúton csütörtökön este – közölte Buda Bernadett rendőr százados pénteken az MTI-vel.

Bérbeadással szeretnék működtetni a felszámolás alatt álló szécsényi gyertyagyárat, és erre meg is tették az előkészületeket – mondta a felszámoló az MTI-nek pénteken.

A szerb központi bank 8 százalékon tartotta az alapkamatot pénteken, a várakozásoknak megfelelően, miután az elmúlt négy hónapban 1,5 százalékponttal csökkentette azt a gazdaság élénkítése érdekében.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Nagytemplom előtti korcsolyapálya az Európa legjobbja címet kapta.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

Napi összefoglaló.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Gary Anderson és Michael van Gerwen magabiztosan ment tovább.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.