- Magyar Nemzet
- Archívum

Asztalos László György: Nemzeti katasztrófabiztosítás az árvizek ellen

Varga G. Gábor: Újratervezés

Horror! Három napja megy a történelem leghosszabb teniszmeccse + Képriport
Minden idők leghosszabb teniszmeccse zajlik angol földön, Wimbledonban az amerikai John Isner és a francia Nicolas Mahut között. A kedden kezdődött összecsapás 2:2-es szettarányig még viszonylag gyorsan – 3 óra alatt – lezajlott, a döntő szett azonban önm

Pluszban startolt a BUX
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,93 pontos emelkedéssel, 21 500,26 ponton nyitott csütörtökön.

Ittasan furikázott az óvodásokkal
Több villánykövesdi is felháborodottan telefonált be a Bama.hu szerkesztőségébe azzal, hogy ittas vezetésen érte a rendőrség a falugondnoki busz sofőrjét – miközben éppen óvodásokat szállított.

Folytatódott a darabolós gyilkos meghallgatása
Kecskeméten a megyei bíróságon két napon át tett vallomást az a 21 éves jászszentlászlói férfi, akit azzal vádolnak, hogy egy balotaszállási tanyán megölt, feldarabolt és elégetett két német férfit.

Azonnal életét vesztette az elgázolt férfi
Csütörtökre virradó éjszaka a Nyíregyházát elkerülő 403-as főút 6. kilométerénél személygépkocsi gázolt el gyalogost. A közvilágítás nélküli szakaszon sötét ruhában, az előírt láthatósági mellény nélkül átkelő 61 éves nyíregyházi férfi a helyszínen életét

Detonáció Nyíregyházán: egy ember meghalt
Egy ember meghalt, többen megsérültek, amikor szerdán, nem sokkal éjfél előtt gázrobbanás történt Nyíregyházán, egy négyemeletes társasházban – közölte a megyei katasztrófavédelem ügyelete csütörtök reggel az MTI-vel.

Mindössze 550 forintért raboltak ki egy kisfiút
Mindössze pár száz forintért fenyegettek meg szerda délután egy kunszentmiklósi kisfiút. A tetteseket rövid időn belül elkapták – közölte csütörtök reggel Nyikos Tamás rendőrfőhadnagy közleményében.

Júliustól nem lehet régi csekken fizetni az illetéket
Júliustól már nem lehet a régi csekken befizetni az illetéket – figyelmeztet az APEH.

Nyugodtan kezdte a reggelt a forint
A 280 forintos euró árfolyam alatt stabilizálódott csütörtök reggel a forint a nemzetközi bankközi devizapiacon; 7 órakor egy euró 279,66 forintot ért, a szerda késő esti 279,65 forint után.

Halálos baleset Kiskunfélegyházánál
Egy nő a helyszínen meghalt, amikor egy személygépkocsi az előtte haladó autóba ütközött az M5-ös autópályán szerdán este Kiskunfélegyháza és Kecskemét között – közölte a rendőrség az MTI-vel.

Elmélkedésre...
J. F. Kennedy gondolata

Egy mérkőzés, két vesztessel + Képriport
Szerbia végigtámadta az Ausztrália elleni utolsó csoportmeccsének nagy részét a dél-afrikai futball-világbajnokság D jelű négyesében, de egy rövidzárlatnak köszönhetően beszedett két gólt Radomir Antics legénysége a „kenguruktól”, amire csak egy góllal tu

Lépre csalták a bezárkózott asszonyt
Megtévesztés segítségével jutottak be a rendőrök szerda este egy pszichiátriai panaszok miatt kezelt asszonyhoz, aki gyermekével együtt zárkózott be házába Újfehértón; az asszonyt kórházba vitték, a gyermekről a gyámügy gondoskodik – tudta meg az MTI.

Kart karba öltve a nyolcaddöntőbe + Képriport
A körbeveréseknek is köszönhetően Németország és Ghána válogatottja jutott tovább a D csoportból a dél-afrikai világbajnokságon. A két csapat szerda este egymással találkozott, s a németek Mesut Özil bombag

Már Hamupipőke cipője is hamisított? Arattak a magyar diákok
Átvették szerdán Brüsszelben az első díjat a debreceni Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény csoportjának diákjai, akik a termékhamisítás témájáról készített kisfilmjükkel megnyerték az Európai Bizottság Színtiszta után

Elvitték Hófehérkét, két törpét és egy gombát
Hófehérke és két törpe, valamint egy gombát formázó szobor tűnt el egy vásárosdombói ház kertjéből a napokban.

Betörte a kocsmaajtót, elvitte a mentő
Ököllel verte be egy kocsma üvegajtaját Nagytótfaluban egy helybéli férfi, mert nem szolgálták ki. A csapos kérte, hogy menjen el, de nem ment, sőt megpróbálta elvenni mások italát.

Fontos híreink
Darts-vb: kiesett az önjelölt világbajnok, ellenfele kigúnyolta a bírót

Akár egymillió forintos otthontámogatást kaphatnak évente a pedagógusok + videó

Újabb harkivi települést foglalt el az orosz hadsereg

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Orbán Viktor: A jövő évi választás háborúról és békéről dönthet
A kormányfő azt mondta, meg akarjuk nyerni a XXI. századot.

Járvány fenyegeti a kutyákat: rohamosan terjed a betegség
Védőoltással megelőzhető a baj.

Egy felmérésből kiderül, a magyarok többsége büszke a magyarságára
Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

Hamarosan interjút ad Orbán Viktor
A miniszerelnök a TV2 stúdiójába látogat el.
Külföldi híreink

Kényszersorozás a boltban: fejbe verték, majd elhurcolták a fiatal férfit + videó
Újabb megrázó felvétel került nyilvánosságra.

A nyugdíjasokat veszi célba a Tisza testvérpártjának minisztere
Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.

Itt megtalál mindent, amit az Erdély hazavár programról tudni kell + videó
Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Hatalmas tömegek táncoltak megszállottan mindaddig, amíg össze nem estek
A történelem egyik legnagyobb rejtélye: a strasbourgi táncjárvány .

A videózás után a bíró a bolondját járatta a hazai szurkolókkal + videó
Az utolsó másodpercek vélhetően mindkét csapat idényének sorsát eldöntötték.

Újabb korrupciógyanús ügy került elő Hadházy Ákos kerületében
Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
