Idős asszonyra támadtak Faddon
Kórházban ápolnak egy asszonyt, akit megtámadtak vasárnap hajnalban Faddon – értesült a Teol.hu.• Rettegés Faddon, közel kétezer aláírás az állandó rendőrségért
Kórházban ápolnak egy asszonyt, akit megtámadtak vasárnap hajnalban Faddon – értesült a Teol.hu.• Rettegés Faddon, közel kétezer aláírás az állandó rendőrségért
Nagy értékű lopás történt a hét végén Szekszárdon – közölte a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.
A Magyar Kórházszövetség elnöke szerint továbbra is az egészségügyi ellátórendszer egyik forró pontja a kórházak ellen indított kártérítési perek problémája. Évente négymilliárd forintnyi kárigény érkezik a bíróságokra, s bár végül csak az összeg töredéké

Bronislaw Komorowski ideiglenes lengyel államfő az előre hozott elnökválasztás vasárnap megtartott első fordulójában a szavazatok több mint 41 százalékát szerezte meg, közel hat és fél százalékkal megelőzve Jaroslaw Kaczynski volt kormányfőt – közölte hét

Hatalmas ugrásokkal fejlődik a hazai online kiskereskedelem: míg két évvel ezelőtt még csak bő 60 milliárdos volt a forgalom, addig tavaly már megközelítette a 100 milliárdot, az idén pedig várhatóan 130-135 milliárd forintnyi termék cserél gazdát a webár

Erősödött az euró a hét végén, a térségbeli devizák és a forint mérsékelt erősödésére lehet számítani a héten.

Vasárnap, az esti órákban 4 millió 500 ezer forintot, 4 ezer eurót, továbbá 1 millió 500 ezer forint értékű arany ékszert lopott el ismeretlen egy jakabszállási családi házból.

Kamatdöntő ülést tart hétfőn a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsa, az elemzők egységesen az 5,25 százalékos jegybanki alapkamat szinten tartására számítanak.

A vasárnap esti esőzés miatt autóbuszok viszik az utasokat a Dombóvár–Bátaszék vonalon Dombóvár és Máza-Szászvár között, mert Mágocs-Alsómocsolád települést és az állomást elöntötte a belvíz – közölte a MÁV az MTI-vel hétfő hajnalban.

Wilhelm Busch gondolata

Szemet gyönyörködtető gólokkal és játékkal szolgálta ki az érte szurkolókat Brazília labdarúgó-válogatottja a vasárnap esti G-csoportos vb-meccsen Johannesburgban. Az áldozatok ezúttal az „elefántok” voltak, a nagyon iparkodó Drogbáéknak egy percig sem vo

Súlyosan megsérült egy autós, aki Szombathelytől a Veszprém megyei Kislődig menekült a rendőrök elől – tudta meg vasárnap este az MTI.

Néhány mobiltelefont és egy play-station játékot loptak el nyaraló árvízkárosult felsőzsolcai gyerekektől a Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrumban szombatról vasárnapra virradó éjszaka – közölte az intézmény vezetője vasárnap az MTI-vel.

Vasárnap eltűnt egy repülőgép Nyugat-Afrikában, fedélzetén több iparmágnással.

Hatalmas szívvel küzdve, felejthetetlen mérkőzésen jutott ki a svédországi világbajnokságra a magyar férfikézilabda válogatott. Bár a Szlovénia elleni találkozón már ötgólos hátrányba is került a házigazda csapat, végül fergeteges tempót diktálva vissz

Egyházpolitikai kérdésekről és a felekezeti oktatás ügyéről folytatott megbeszélést Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes vasárnap Gyulafehérváron.• Semjén: Újra összehívjuk a MÁÉRT-et

Több lap is tudni véli, hogy valójában mi állhat a háttérben a francia csapat rossz szereplése és Nicolas Anelka hazaküldése mögött.

Több vízátfolyás lassítja a forgalmat az M7-es autópálya Balaton felé vezető sávjában, Székesfehérvár határában az 55-ös és az 59-es kilométer közötti szakaszon – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel vasárnap.

Szoborpark készül Szakályban. Az ismert fafaragó népi iparművész, Törő György minden nyáron szervez ott – a szülőfalujában – egy alkotótábort. S a helyben születő munkák a települést gazdagítják.

Európában az egy eurót is meghaladhatja a benzinárak közötti eltérés – áll a Bild Zeitung összeállításában. Magyarország Ausztriával, Svájccal és Szlovéniával van egy csoportban.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem sok derűt tartogat az időjárás.

A fekete pörkölésének erőssége is fontos tényező.

A rendezvények csúcspontját Orbán Viktor miniszterelnök helyzetértékelései jelentették.

A nemzeti oldal nem számokként és gazdasági adatokként tekint az emberekre, hanem egy összetartó közösség tagjaiként – hangsúlyozta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője a lapunknak adott interjúban.

Ugyanabból a csapatból valók Európa és Ukrajna kiszipolyozói.

A német kancellárt melegebb éghajlatra küldték.

Európa a rossz példa.

Gerwyn Price nem hagyta szó nélkül, hogy kiesett a világbajnokságról.

A csapatkapitány sérülése és egy kihagyott tizenegyes is színesítette az Afrikai Nemzetek Kupája nyitómérkőzését.

A Rapid sport év végi összegző műsorában a labdarúgás a téma.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.