Magyar Nemzet – Képeslap
2010. március 28.
2010. március 28.
„És a szobákat, ahol vagyunk, a rejtett városhoz vezető útállomásaivá tesszük.”Lengyelországban járva-kelve vagy akár ott élve műveikkel és tevékenységükkel voltak és let
A világkereskedelmi forgalom volumene 2009-ben 12,2 százalékkal csökkent, ami 70 éve a legnagyobb visszaesés – közölte pénteken a World Trade Organization.
2010. március 28.

„És a szobákat, ahol vagyunk, a rejtett városhoz vezető útállomásaivá tesszük.”Lengyelországban járva-kelve vagy akár ott élve műveikkel és tevékenységükkel voltak és let

A világkereskedelmi forgalom volumene 2009-ben 12,2 százalékkal csökkent, ami 70 éve a legnagyobb visszaesés – közölte pénteken a World Trade Organization.

Az egészségügyi reform régen látott indulatokat vált ki az Egyesült Államokban: lövések dördülnek, több pártiroda ablakát betörték, az egyik törvényhozó gyepére koporsót fektettek, a gyűlölködő telefonok pedig már szinte megtöltik egyes kongresszusi t

Az eddigieknél sokkal markánsabb, erőteljesebb közép-európai politikát és határozott nemzetpolitikát szorgalmazott Martonyi János korábbi külügyminiszter a Látleletek 2010 tavaszán címmel pénteken, a fővárosban rendezett konferencián. Ugyanitt Semjén Zsol

Több lőfegyvert, illetve több száz lőszert találtak a házkutatást végző rendőrök egy felsőtárkányi háznál.

Egy körbekerített területen lévő, megjelölt második világháborús tüzérségi lövedék gyújtószerkezetét vitte el két 19 éves fiatal a Bakonyban lévő Porva község határából – tájékoztatta a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese pénteken az MTI-

Megszüntetheti az ősztől minden budapesti jártát a Ryanair, ha nem mérséklődnek Ferihegyen a repüléssel kapcsolatos költségek – mondta a légitársaság képviselője pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kolozs megyei szervezete feljelentést tett az Új Jobboldal (Noua Dreapta) elnevezésű román szélsőséges szervezet ellen, mivel az egyesület tagjai náci jelvényeket használtak, és uszító jellegű magyarellenes sz

Egymillió forint készpénz és öt szál kolbász tűnt el egy családi házból Pécsen szerda éjjel.

Elfogta a rendőrség Tapolcán azt az 58 éves férfit, aki a gyanú szerint közéleti szereplőként bemutatkozva rendőri vezetőket hívogatott telefonon, hogy saját lopási ügyében elkerülje a büntetést – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken.

A március 25-én 93 éves korában elhunyt Elisabeth Noelle-Neumann, Németország első közvéleménykutató-intézetének megalapítója. Úgy emlegették, mint a „németek lelkiismeretét”, a „számok királynőjét”.

Mintegy 15 százalékkal több mint 14 milliárd forintra nőtt az energiaitalok kiskereskedelmi eladása a 2009. február–2010. januári időszakban az előző év hasonló időszakához képest – közölte a Nielsen piackutató vállalat pénteken.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 46,44 pontos nyitás után tovább csökkent péntek kora délutánig.

A negyedik negyedévben a végleges adat szerint 5,6 százalékkal nőtt az Egyesült Államok bruttó hazai terméke – közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium.

Észtország államháztartási hiánya 1,7 százalék volt a bruttó hazai termék (GDP) arányában tavaly a nemzeti statisztikai hivatal pénteki közleménye szerint. Az euróövezeti csatlakozás követelményeinek megfelelő adat alapján elemzők úgy vélik, hogy Észtorsz

A húsvéti locsolkodási szokást mutatják be a sajtó képviselőinek a világörökség részeként is ismert Hollókőn a tradicionális húsvéti bemutató részeként.

Tíz plusz egy üggyel kezdené a Fidesz kormányra kerülése után az elszámoltatást, a felelősségre vonást: ezek közé tartozik a BKV „szétlopása”, a kormányzati negyed, a sukorói kaszinóberuházás, a bábolnai földeladás, a Magyar Televízió székházának építése,

Fantasztikus találattal szerzett vezetést a Sochaux Monacóban a Francia Kupa leggólgazdagabb és legfordulatosabb negyeddöntőjében: Ryad Boudebouz a félpályáról emelt gondolkodás nélkül a kapuba egy szerencsétlen kapuskijövetelt követően.

Az Egyesült Államok várja Izrael válaszát az építkezések felfüggesztéséről. Ha Banjamin Netanjahu nemet mond, akkor Izrael elveszíti legfőbb szövetségesét. Ha viszont igent, akkor kormányválság várható, hiszen a nacionalista jobboldali pártok nem hajlandó




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.