Ma írja alá a Fidesz és a KDNP a választási megállapodást
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke ma megállapodást ír alá Semjén Zsolttal, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökével a két párt választási együttműködéséről.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke ma megállapodást ír alá Semjén Zsolttal, a Kereszténydemokrata Néppárt elnökével a két párt választási együttműködéséről.
A Fővárosi Bíróság tegnap folytatta annak a vesztegetési ügynek a tárgyalását, amelynek elsőrendű vádlottja Csonka Gábor, Lendvai Ildikó (MSZP) frakcióvezető korábbi kampányfőnöke, Kovács László volt pártelnök egykori titkára. A tárgyaláson elhangzott: Ké
Csaknem kétmillió forint adomány gyűlt össze a székelyföldi családok megsegítésére rendezett művészeti aukcióban.

Ragaszkodik a magyar légitársaság megvételéhez az orosz Borisz Abramovics, az öt légitársaságot tömörítő AiRUnion légiszövetség vezetője. 2005-ben botrányos körülmények között fúlt kudarcba a társaság privatizációja.

A német politizáló értelmiségieket antifasizmusuk és németellenességük miatt nem érdekli a német identitás – erről folyik több médiumban vita Németországban. A svájci Blick elképzelhetőnek tartja, hogy az elfogott egyiptomi fax ügye az USA dolgát ne

Orbán Viktor szerint az Európai Bizottság a magyar konvergenciaprogram visszautasításával olyan laborjelentést adott, amelyből kiolvasható, Magyarország gazdasága infarktus előtti állapotban van. A Fidesz elnöke a munkahelyteremtésben valamint a közterhek

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hat tagóvodát is bezár a balliberális vezetésű kerület.

Óvatosan bánjunk a karácsonyi fotókkal!

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

Lapunk a Monaco hadtest című film premier előtti vetítésén járt .

Deák Dániel új videóban reagált Mark Rutte kijelentésére.

A visszatérő diplomatákat arra kérték, hazájuk külügyminisztériumán belül szolgáljanak tovább.

Pompás élvezet lesz nézni ezeknek a pofáját a választás éjszakáján, amikor eltakarodnak.

Munka és hit egysége az emblematikus oltárképen

A sportág, ahol semmi más nem számít, csak a Fáraó iránt mutatott feltétlen lojalitás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.