- Magyar Nemzet
- Archívum - Magyarnemzet
Archívum - Magyarnemzet

Fico: 2009-től euró lesz Szlovákiában

Kétértelmű lengyel álláspont a chartáról

Jogsértő építkezés a túzokrezervátumban
Ürbőpusztán, a Natura 2000 hálózat területén, az EU túzok Life-programja által félmilliárd forinttal támogatott rezervátumban épült légvezeték, méghozzá érvényes környezetvédelmi felügyelőségi határozattal, miközben pályázati pénzekből más vezetékeket ugy

Légi mentés hidegen
Órákon át nem tudtak felszállni tegnap a Miskolcon állomásozó légi mentők, mert a megfagyott beton beszakadt a helikopter alatt. A többi bázison is cudar körülmények között, fűtött hangár nélkül tárolják a milliárdokat érő gépeket. A Budaörsön lévő heliko

Hiábavaló oktatási reformok
Semmit nem érnek az oktatást alapjaiban feldúló liberális közoktatási reformok – derül ki a tavalyi nemzetközi PISA-felmérés eredményeiből. A magyar 15 évesek fikarcnyit sem javítottak három évvel ezelőtti lesújtó eredményeiken, a szövegértést tekintve is

Feladta a harcot, és újat kezdett
Az idén világ- és Európa-bajnok lett egy egyéni sportágban, nem mellékesen olimpiai ezüstérmes, jövőre viszont Pekingben nem lesz ott. Ám ezért most nem a kvalifikációs rendszert kell szapulni, hiszen a szumó nem szerepel az ötkarikás játékok műsorán. Bár

Lőrinci: kölcsönös feljelentések
A lőrinci környezetszennyezési vaklárma miatt a képviselő-testület fideszes tagja a kormánypárti polgármestert jelentette fel, míg az önkormányzat ismeretlen tettes felkutatása végett fordult a rendőrséghez. Elképzelhető, hogy a város a vízminták eredmény

Izraeli bombák Gázára

Washington nem csökkenti a kibocsátást

Holnap indulhat az Atlantis
Várhatóan útnak indul holnap az amerikai Atlantis, amely az európai Columbus tudományos laboratóriumot szállítja a Nemzetközi Űrállomásra. Az űrrepülőgép fedélzetén utazó hét asztronauta közül ketten ugyancsak Európát képviselik.

Áll a panelfelújítás
Míg a kormányzat sikertörténetként beszél az egy éve szünetelő panelfelújítási programról és annak elhúzódó módosításáról, mind a szakma, mind az ellenzék hiányérzettel küzd. Előbbi a gépészeti felújítások ösztönzését látná fontosnak, utóbbi a szociális n

Röviden

Táblacunami

Obama esélye

Egyetlen Pálinger, egyetlen pont
Női kézilabda-válogatottunk gyengécske játékkal és Pálinger Katalin bravúrjaival 26-26-os döntetlent játszott a spanyolokkal tegnap a franciaországi világbajnokság E csoportjának utolsó mérkőzésén. Így bár elsőként jutott be középdöntőbe, csak egy pontot

Feleselő kérdések: újabb mulasztás
A jelenlegi szabályok alapján nem dönthető el, mi legyen a sorsuk az azonos témájú, de ellentétes tartalmú népszavazási kezdeményezéseknek. Az Alkotmánybíróság (AB) emiatt tegnap úgy határozott: az Országgyűlésnek március végéig ki kell küszöbölnie az alk

Kiizzadt realizmuscseppek
A londoni külváros setét rengetegébe kalauzol minket Simon Stephens Kócsag (Herons) című drámája, amelyet középiskolás szereplőkkel állított színpadra a korábban több sikeres rendezést felmutató Vidovszky György.

Bűnre kényszerített gyermekek
Olaszország és Nagy-Britannia után Spanyolországban is megszaporodtak a román állampolgárok által elkövetett bűncselekmények. Valenciában az utóbbi időben kétszáz, tolvajlásból élő gyermek került rendőrkézre.

Az elhazudott nyugdíjegyezmény

Fontos híreink
Alulöltözöttem ment ki az utcára a fiatal Veszprém vármegyei nő, videón a hősies mentőakció

Xabi Alonso megszólalt, és egyvalakit feltűnően kihagyott az elköszönő üzenetéből

Orkák: rémisztő új viselkedésformákat sajátítanak el és egyre intelligensebbé válnak

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Halálra fagyott egy kiskutya Csillaghegyen
Háziállat életét követelte a kegyetlen téli időjárás a III. kerületben.

A balos elemző szerint is a Fidesz az áprilisi választások esélyese + videó
Rosszul öregedtek Szabó Andrea kijelentései.

Bogyay Katalin az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottság új elnöke
A feladatkört Réthelyi Miklóstól veszi át.

Orbán Viktor: Háborúba sodorná Magyarországot a brüsszeli terv
Brüsszelben kész a terv, de a nemzeti kormány kitart.
Külföldi híreink

„Úton a segítség”
Az iráni tüntetőknek üzent Donald Trump.

Kényszersorozás Ukrajnában: nem az a busz jött, amire vártak + videó
Félelemből engedelmeskednek.

Nyomást gyakorolnának Donald Trumpra az európai vezetők
Davosban készülnek akcióba lépni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Visszatáncolt az EU a belső égésű motorok betiltásától, de lenne még hová hátrálnia
Versenyképességi hátrány a kibocsátási normák javulása nélkül.

Utcára kidobott fenyőfák: megszólalt a hulladékgazdálkodó cég
A lakosság együttműködésével megszűnhet a fenyőhelyzet.

Eltűntnek hitt betegségek bukkantak fel Borsodban
Járvány nincs, de tömegesek a megbetegedések.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

