A kormányfő becsengetett
Csaknem másfél millió gyerek ül be ma újra az iskolapadba.
Csaknem másfél millió gyerek ül be ma újra az iskolapadba.



Elsősorban az állami megrendelések, így a magántőke bevonásával folyó autópálya-építések serkentik a hazai gazdaság növekedését – állítják a gazdaságkutatók. A bővüléssel kapcsolatban kérdéseket vet fel az is, hogy egyre többen kérdőjelezik meg a ma

Győrffy Miklós újságíró, a Magyar Rádió Rt. elnöki tisztségére pályázók egyike a Magyar Nemzet szerdai számában az általa egy tévéműsorban elmondottakkal foglalkozó írás miatt helyreigazítási felszólítást küldött lapunknak. Győrffy szerint valótlan állítá


A Fővárosi Közgyűlés nyári szünet utáni első ülésén, tegnap a Fidesz–MKDSZ-frakció javaslatára egyhangúlag elfogadott határozatban üdvözölte Lengyelországot nemzeti ünnepe, a Szolidaritás Szakszervezet megalakulásának 25 éves évfordulója alkalmából.


Elvetette a fővárosi városüzemeltetési bizottság hétfőn azt az erzsébetvárosi kezdeményezést, amely alapján a kerületi önkormányzat támogatásával házanként, külön edényekben gyűjtenék a hulladékokat. A budapesti köztisztaságért felelős FKF Rt. szerint a j

Megvonta támogatását az egyházi óvodáktól a baloldali vezetésű szegedi önkormányzat. Az ellenzék diszkriminációról és egyházellenes támadásról beszél, a szülők pedig aláírásgyűjtésbe fogtak.

Hazánkban minden barlang védett. A természetvédelmi oltalom azonban nem jelenti azt, hogy a vandalizmus, amatőr barlangászat, vagy a felszín elszennyezése ne veszélyeztetné e sérülékeny rendszereket. Sok földtulajdonos nem is tudja: a barlangok környékét



Gyõrffi Miklós, a Magyar Rádió Rt. elnöki tisztségére pályázók egyike egy tévémûsorban úgy vélte, hogy jelenleg patkányok vannak az intézményben. Az intézmény közalapítványának kuratóriumi elnöksége szeptember 12-én nyolc jelöltet hallgat meg


Budapesten, a holnapi tanévnyitó idején tizenhét útszakaszon zajlanak még a nyári felújítási munkák. A baloldali városvezetés korábban azt ígérte, a munkák többségét iskolakezdésre befejezik. Több mint harminc munkaterületet már át is adtak, azonban a leg

A világörökséget kezelő UNESCO segítségével győztek a környezetvédők a budai alsó rakpart ügyében. A főváros ugyanis úgy döntött, hogy a rakpart kiszélesítése nélkül végzi el 2009-ig a budai szennyvízcsatorna-beruházást. Ezzel csaknem tízmilliárd forintot

Huszonöt évvel ezelõtt ezen a napon írták alá a gdanski sztrájkolók és a lengyel kormánybizottság tagjai azt a megállapodást, amely lezárta az üzemek általános sztrájkját. Ma már nyilvánvaló, hogy a mozgalommá szervezõdött megmozdulás az els






A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Humoros kedvében volt a kormányfő.

Az egyik elkövetőt a TEK közreműködésével az otthonában fogták el.

Ovádi Péter kormánybiztos figyelmeztet: évről évre visszatérő probléma az élő állat ajándékozása.

A férfit emberkereskedelemmel gyanúsítja a rendőrség.

Klaus von Dohnányi az NKE-nek adományozza könyvtárát.

Vajon Kaja Kallasnak sikerül, ami Hitlernek és Napóleonnak sem?

Az Egyesült Államok november vége óta rendszeres hírszerző és megfigyelő repüléseket hajt végre a terület felett.

The last cabinet meeting of the year is about to begin.

Az U21-es válogatottat irányító Szélesi Zoltán lehet az Újpest következő vezetőedzője.

Hiába szirénázott a súlyos állapotú beteget szállító rohamkocsi, sok ügyetlen autós nem tudott félreállni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.