Gégecső

Locsmándit, a zeneesztétát és amatőr klarinétművészt, miután súlyos veseműtétjéből felépült, leszázalékolták. Tíz éve készülő monográfiájának befejezéséről – a harántsíp szerepe a középkori egyházi muzsikában – önként és dalolva lemondott, a kéziratot, a kekszesdobozokban tárolt jegyzeteit, valamint a tekintélyes kottagyűjteményét levitte a pincébe, ezzel részéről egy korszak lezárult. Klarinétját, amelyet annak idején egy kisebb vagyonért vásárolt Brémában, leadta a Zeneakadémia portáján, ajándékozzák oda, akinek akarják. Ezzel lezárult egy másik korszak. Vállig érő ősz haját levágatta, körszakállt növesztett, nadrágtartóval megerősített farmerben járt, és rikító színű ingeket vásárolt hozzá. A nyakkendőit ollóval felaprította, aztán kidobta a szemétbe.
Azon az augusztus eleji napon, tekintettel a fullasztó hőségre, Locsmándi kedvet kapott a strandoláshoz. Törülközőt, esernyőt és rossz ponyvaregényt pakolt a szatyrába, kockás vászonsapkát csapott a fejébe, és felszállt a villamosra. Olyan tömeg préselődött össze a kocsiban, hogy egy megállót az ajtónak szorulva utazott, aztán valahogy beljebb tudott furakodni, ott összetalálkozott egy volt egyetemi évfolyamtársával, akinek a neve hirtelen nem jutott az eszébe (Szellőnek hívták). Locsmándi röviden beszámolt a műtétjéről és hosszadalmas felépüléséről, közben érezte, hogy a háta mögött álló ember szüntelenül böködi a hátát valami kemény tárggyal, de olyan szorosan álltak, hogy képtelen volt elhúzódni. Szellő elújságolta, hogy januárban nyugdíjba ment, és azóta kizárólag a madárhangok gyűjtésének él, fél emberöltő óta erre várt, mert azelőtt csak szombaton és vasárnap volt ideje az erdőt járni. Hét közben legfeljebb a galambokra ácsingózott a minisztérium ablakából. Micsoda irigylésre méltó, költői feladat madáréneket gyűjteni, jegyezte meg Locsmándi, mire Szellő visszabókolt, mondván, hogy azért a zene sokkal több ember vigasza.
Ha nem veszed tolakodásnak, mit kezdesz a madárhangokkal? – érdeklődött Locsmándi, s közben ki tudott annyira tekeredni, hogy meglássa, mi szurkálja a hátát. Egy gégecső volt, talán porszívóhoz való. Középkorú gazdájának izzadságtól fénylett az arca, ráadásul hónaljban megsárgult fehér puplininget viselt. Enyhén szakállas, kövér nővel beszélgetett, a nő Locsmándi feje felett markolta a kapaszkodót, tekintélyes sonkakarján lustán hintázott a hús. Az a helyzet, mondta Szellő, hogy egy idő után letisztulnak az ember szándékai, ma már csak a Luscinia megarhynchos, azaz a fülemüle érdekel. Túl vagyok a pacsirtákon, a vízimadarakon, tizenhat órányi felvételem van a rigófélék énekéről, de a fülemüle dala magasan mindegyik fölött áll, mert ez a jelentéktelen külsejű madár az egyetlen, aki improvizál. Vettem egy kiszuperált sátrat, az egész nyarat a Tihanyi-félszigeten töltöm – újságolta Szellő, és szerényen mosolygott, mintha olyan kézenfekvő volna, hogy az ember legszebb álmai megvalósulnak.
Közben Locsmándi érezte, hogy a gégecső először a veséjébe fúródik, aztán a háta közepére csúszva a csigolyáin zongorázik. Diszkréten hátracsapott a kezével, mire a gégecső szúrós vége felugrott a hóna alá, és beszorult. A kövér nő kicsit jobbra mozdult, ettől Locsmándi mellel rápréselődött Szellőre, aki éppen arról beszélt, hogy könyvet fog írni a fülemüle rejtett életmódjáról, s a kötet CD-mellékletén lesz hallható a madár gyönyörűséges éneke. Apropó, te hogy állsz a könyveddel? – érdeklődött Szellő. Locsmándi nem válaszolt, fél füllel a gégecsöves búcsúzkodását hallgatta. A férfi az ajtó felé nyomult, és leszállt, vonszolta maga után a gégecsövet. Bocsáss meg, mondta zavartan Locsmándi, és a tömegen átgázolva a gégecsöves után eredt.
Harminc méterről loholt a férfi nyomában. Mellékutcába be, aztán jobbra, megint jobbra, végig a napos oldalon. Locsmándi a sapkájával törölgette az arcát. Aztán a gégecsöves kulcs után kotorászott, kinyitotta egy vedlett bérház kapuját, s mire belépett a hűvös kapualjba, Locsmándi is ott termett. Most pedig én fogok improvizálni, uram! – rikoltotta harciasan. A férfi válláról a földre rántotta a gégecsövet, és jól megtaposta. A vékony műanyag recsegve darabokra szakadt. Kéjesen ugrált a törmeléken, aztán fiatalos mozdulattal felrúgott két kukát.
Csibészesen kihúzta a nadrágtartóját, és hagyta visszacsapódni.
Fütyörészve távozott.