Lemondott Rábatamási polgármestere
Lemondott Rábatamási polgármestere; Molnár Norbert (független) községvezetőt megelőzve Kovács Attila (Fidesz–KDNP) alpolgármester is visszaadta tisztségét – írta a Kisalföld szombaton.
Lemondott Rábatamási polgármestere; Molnár Norbert (független) községvezetőt megelőzve Kovács Attila (Fidesz–KDNP) alpolgármester is visszaadta tisztségét – írta a Kisalföld szombaton.
Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere Vincze Ágnes győzelmére számít a május 15-i időközi voksoláson. A Fidesz–KDNP jelöltje az MNO-nak elmondta, számos terve van, amelyet szeretne megvalósítani a körzetben, ezek között szepel például a térfigyelő ka
Szombaton nyugaton, északnyugaton lehet számítani a felhősebb időre, kevesebb napsütésre. Másutt a fátyol-, illetve a délutáni gomolyfelhőzet mellett még száraz, alapvetően napos idő ígérkezik. Délutántól a Nyugat-Dunántúlon már helyenként zápor, zivatar

Vita robbant ki egy magáncég és a magyar állam között. Ennek alapját olyan tesztek képezik, amelyekkel a fejlesztő az emberi szervezetben a H1N1 influenza vírusát szándékozott kimutatni. A Diagon Kft. terméke piacra is került, azonban a tesztek műszaki do

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vizsgálatot indított annak tisztázására, hogy miképp akadhattak el két évre azok a hatóságok által perdöntőnek tartott bizonyítékok a Bűnügyi Szakértői és Kutatóintézetben (BSZKI), amelyek alapján újra megoldódni lá

Az elmúlt évtizedben figyelhettünk fel az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség tagjaira, akik hazánkban szokatlan módon „kivitték az utcára” a zsidó vallást. A hitközség vezető rabbiját, dr. Köves Slomót kérdeztük a közösség gyökereiről, a zsidó ide

Az oktatási államtitkár szerint a felsőoktatásban előbb vagy utóbb rendet kell tenni, racionalizálni kell a képzési szerkezetet. Hoffmann Rózsa erről az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség Morus Tamás-estjén beszélt a fővárosban pénteken este. Az állam

Tarlós István (Fidesz–KDNP) főpolgármester felkérte egészségügyért felelős helyettesét, Szentes Tamást, hogy vizsgálják ki, miként halhatott meg egy 28 éves zsámboki férfi, miközben három nap alatt többször is megvizsgálták két fővárosi fenntartású kórház

Tóbiás Józsefet, a szocialisták frakcióigazgatóját választotta elnökévé az MSZP Pest megyei területi szövetsége pénteken, miután Varju László, a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció Platform igazgatója visszalépett a jelöltségtől.

A Magyar Turizmus Zrt. az idén 45 millió forintot biztosított a várhatóan jövő hét végén kezdődő balatoni szúnyogirtásra, a térség önkormányzatainak területarányosan ugyanennyivel kell hozzájárulniuk a költségekhez – mondta Lázár János, a Balatoni Szövets

Négy jelölt méreti meg magát vasárnap a pilisi 2. számú választókerületben sorra kerülő időközi önkormányzati képviselő-választáson, miután a képviselő-testület egyik fideszes tagja lemondott posztjáról – közölte a Pest megyei város polgármestere.

A Fidesz szerint a Magyar Nemzet csütörtöki cikkében kizárólag az MSZP Demokratikus Koalíció Platformjának taglétszámára vonatkozó adatokat közölt, a tagokról, illetve személyes adataikról semmi nem derült ki.

Heller Ágnes filozófusnak ítélte oda az idei Sánta Kutya-díjat a Magyar Cenzúra Napjának Ünnepélyét Szervező Bizottság – közölte a civilek alkotta bizottság szóvivője pénteken.

Nyolcvan gyártó, illetve forgalmazó cég ötvenöt hajót, kisebb vitorlást, mini katamaránt és több tízmilliós yachtot mutat be a péntek délután nyitó és vasárnap estig tartó lellei Balaton Boat Nemzetközi Vízisport- és Szabadidő Kiállításon.

Mintegy 3,6 millió háztartás olcsóbb és jobb távközlési szolgáltatást vehet igénybe a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NHHH) új, a nagykereskedelmi piacokat szabályozó határozatai szerint.

Az új szakmai kollégium felállásával megnövekszik a szakmai közélet súlya az egészségügyben – mondta Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár egy pénteki, budapesti rendezvényen.

Nagyobb szerepe lesz az államigazgatásnak területi, megyei, 2013. januártól pedig járási szinten nemcsak a hatósági ügyekben, hanem az egészségügyben és az oktatásban is – mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken Szekszárdon

Forgalmi változásokra kell számítani vasárnap a fővárosban az EU-elnökség kiemelt sportprogramja, a 18. K&H olimpiai maraton és félmaraton váltó miatt – közölte a Budapest Sportiroda pénteken az MTI-vel.

Nem sikerült tisztázni a romák elleni támadássorozat büntetőperének sértetti tanúmeghallgatásán pénteken a Pest Megyei Bíróságon, hogy részt vett-e egy negyedik támadó is a besenyszögi fegyverrablásban.

Pénteken gomolyfelhők képződnek, főként keleten, északkeleten zápor, zivatar is kialakul.

A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez.

Jászberény térségében ütközött két jármű

Karoline Leavitt, a Fehér Ház szóvivője a közösségi médiában közzétett bejegyzésben adott tájékoztatást.

Jutalmat ajánlottak fel azért, hogy békén hagyják a kihalóban lévő tengeri emlőst.

Sajtóhírek szerint az orosz elnök hajlandó volna engedményeket tenni.

A zenész 65 éves volt.

Az orosz külügyi szóvivő hihetetlen ajándéknak nevezte az orosz elnök meglepetését.

A Győri Audi ETO KC korábban vastaps közepette vonultatta vissza a legendás Sast.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.