Polgármestert választ Mesteri
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Vas megyei Mesteriben.
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Vas megyei Mesteriben.
Ismét Veres Jánost választották a Magyar Szocialista Párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökévé Nyíregyházán szombaton- közölte a párt nyírségi irodavezetője az MTI-vel; a pénzügyminiszter 2004 szeptembere óta tölti be a tisztséget.
Sérülés nélkül úszta meg a szombat esti balesetet a sofőr.
Időközi polgármester-választást tartanak vasárnap a Vas megyei Mesteriben.

Ismét Veres Jánost választották a Magyar Szocialista Párt Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnökévé Nyíregyházán szombaton- közölte a párt nyírségi irodavezetője az MTI-vel; a pénzügyminiszter 2004 szeptembere óta tölti be a tisztséget.

Sérülés nélkül úszta meg a szombat esti balesetet a sofőr.

Sajtóértesülések szerint körülbelül ezer fő vett részt szombaton a gázai palesztinok melletti szimpátiatüntetésen Budapesten. A tiltakozók a Hősök terén az elhunyt palesztinokért gyújtottak gyertyát.

A rendőrség kiterjeszti a csepeli kettős gyilkosság nyomozását az iskola és az intézményt működtető alapítvány gazdálkodásának ellenőrzésére az egyik kormányközeli napilap információi szerint.

A vétlen autó sofőrje életét vesztette, amikor négy személygépkocsi ütközött össze Szekszárdnál, a 6-os és a 65-ös főút kereszteződésében - tájékoztatta az MTI-t a rendőrség.

Egy kisebb szakadékba zuhant szombaton délután egy személyautó a Felsőtárkány és Lillafüred közötti útszakaszon.

Holtan találtak rá egy hatvankét éves férfire Szegeden szombat délután; halálát valószínűleg kihűlés okozta – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

Négy évvel uniós csatlakozásunkat követően Magyarországon is hódít a Nyugaton immár örökzöldnek ható vita: vajon fenyegeti-e nemzeti szuverenitásunkat az európai integráció? A nemzetállamok Európájában boldogulunk jobban, vagy egy európai szuperállamban?

A várossá nyilvánítás harmincadik évfordulóját ünnepelték szombaton Lentiben; a tiszteletbeli polgári címmel most kitüntetett Tőkés László királyhágó-melléki református püspök és Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke üdvözölte az ünneplőket.

Egy ember meghalt, egy súlyosan, egy pedig könnyebben megsérült szombat délután Sárkeresztúron, ahol egy kanyarban, a jeges úton megcsúszott és betonkerítésnek, majd pedig egy áteresznek ütközött egy gépkocsi – közölte az MTI-vel a rendőrség.

Súlyos sérüléseket szenvedett az a nő, akit szombaton tolatva gázolt el egy autó a Komárom-Esztergom megyei megyeszékhelyen.

Két személyautó ütközött össze a fővárosi XVI. kerületében szombaton, az egyik vezetőjét a helyszínen élesztették újra – közölte a rendőrség az MTI-vel.

Noha az Országgyűlés téli szünetet tart, a parlament üres folyosóin 22 fokot mért pénteken a Hír Televízió. A Képviselői Irodaházban sem fázott ingujjban az ember, ahogy a Miniszterelnöki Hivatalban sem.

Megfagyott hajléktalant találtak a főváros XVI. kerületében egy ház udvarán szombaton – közölte a rendőrség az MTI-vel.

Szombaton erősen felhős és derült, napos területek egyaránt lesznek, vasárnap inkább már csak északnyugaton lehet néhány órás napsütés. Párás lesz a levegő, helyenként tartósan megmarad a zúzmarás köd. Csapadék nem valószínű. Gyenge vagy mérsékelt légmozg

Favágás közben súlyos koponyasérülést szenvedett egy férfi szombaton Vértessomlón.

A rapsicoktól a (jég)páncél sem védi meg a vizet, az állandó ellenőrzés ilyenkor is elengedhetetlen – derül ki a Tolnai Horgász Egyesület elnökének szavaiból. Versánszki János a TEOL-nak elmondta, hogy hiába a vastag jég a tolnai holtágon, a tolvajokat ez

A szmogriadó és a tartós fagy ellenére óriási füsttel járó aszfaltozási munkálatokat végeztek az Erzsébet királyné és a Mexikói út sarkán – jelentette lapunk egyik munkatársa. Budapesten szombaton arra kérték a lakosokat, csökkentsék a légszennyező anyago

Elfogtak egy rablások miatt elítélt férfit a fővárosban szombat hajnalban; a rabló öt és fél éves börtönbüntetésének elévüléséig már csak néhány nap volt hátra – közölte a rendőrség.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A cél egy olyan, mindenki számára elfogadható javaslatcsomag kidolgozása, amelyet a választások után vezetnének be.

Magyar Péter azt ecsetelte, hogy az ő életében mennyire meghatározó szerepet töltenek be a nők.

Magyar Péter olyan jelzőkkel illette Varga Juditot és családját, hogy azok miatt bárkinek felforrna az agyvize.

Különböző emberek és erők dolgoznak azon, hogy hagyományainkat leírják, értékeinket átírják – hívta fel a figyelmet a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton az M1 aktuális csatornán elemezte a párizsi késes támadást.

A terrorizmusellenes nyomozó igazgatóság (Digos), a rendőrség és a pénzügyőrség közös akciója során Genovában és Firenzében tartóztatták le a gyanúsítottakat.

Az ukrán integrációs miniszterelnök-helyettes részletesen elmondta, mi mindenre képes az Európai Unió az ukrán uniós csatlakozásért.

A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Az új iX3 a legfejlettebb kínai konkurenseknek is feladja a leckét, ráadásul nála már a modern BMW-k neuralgikus pontjába, a dizájnba is nehéz belekötni.

Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója évet értékelt, kitért az MLSZ magyarszabályára is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.