A futballnál kezdődnek a reformok?

N.K.
2000. 05. 16. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Úgy tűnik, a múlt héten megjelent Fradi-körkép című könyv, és az, hogy az abban nyilatkozó egykori FTC-játékosok és -támogatók a nyilvánossághoz fordultak, megtette hatását. A Fradit Féltők Társasága gyűjtőnéven aposztrofált személyekkel ugyanis többhavi időpont-egyeztetés után Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a Ferencvárosi TC elnöke ugyanis hajlandó volt egy asztalhoz ülni.Az egyik rózsadombi étteremben megejtett vacsora során a nagy bajnokok közül Dalnoki Jenő, Dékány Ferenc, dr. Jakabházy László és Rudas Ferenc, illetve a támogatók közül Takács Tibor, a tekeszakosztály elnöke képviselte az „ellenzéket”, míg Torgyán József egyedül jelent meg.- Az FTC jelenlegi helyzetéről és jövőképéről beszélgettünk, rengeteg téma volt napirenden – említette Takács Tibor. – Úgy búcsúztunk el, hogy ha az elképzelések megvalósulnak, akkor közös erőfeszítéseink eredményeként ismét nagy csapat lehet a Ferencváros.A reformerek összetételéből kiderülhet, hogy a fő témát a futball jelentette. Ezt Takács megerősítette, s hozzátette, szó esett a többi szekcióról is, ám az egyesület reformja elképzelhetetlen a labdarúgó szakosztály, illetve a csapatot működtető kft. átszervezése nélkül.- A Fradit mindig is a futballcsapat erőssége alapján ítélték meg, ráadásul ez a legnagyobb és legnépszerűbb szakosztály – indokolt a tekeszakosztály vezetője. – Nekünk is van programunk, amit szerettünk volna az elnökkel egyeztetni. Természetesen a mi koncepciónkat az övéhez kell igazítani, de talán volt egy-két jó ötletünk is. Torgyán József mindenesetre értékesnek tartotta javaslatainkat.Szintén szóba került az edzőkérdés és az új játékosok igazolása is – a kft. helyzete azonban nem -, ám Takács Tibor ezekről nem árult el részleteket.Nem titok azonban, hogy az „ellenzékiek” nem a gazdasági társaság jelenlegi ügyvezetőjével, Páncsics Miklóssal és a technikai vezető Gál Lászlóval képzelik el a jövőt. Információnk szerint változás leghamarabb csak a bajnokság végén lehet esedékes.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.