Az egri gólkirály

Juha Pál
2000. 05. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az egri Csányi György lett a bajnokság alapszakaszának gólkirálya. Edzője szerint minden megvan a huszonnégy éves játékosban, ami a góllövéshez kell: kitűnő lövőtechnika, önbizalom, s bíznak benne csapattársai is. A tavaly még csak csereként szóhoz jutó Csányi György, az Eger vízipólósa idén már a klub meghatározó emberévé vált, s negyvennégy találattal a góllövőlista élén végzett.Csányi Györgyöt arról kérdeztük az alapszakasz zárultával, hogy mit jelent számára a gólkirályi cím.- Nem számítottam arra, hogy első leszek, de már a második fordulótól vezettem a góllistát, s már akkor a társaim viccből gólkirálynak szólítottak. Szerencsére kiderült, nem hiába hívtak így. Nagy örülök, hogy az élen végeztem.- Miként vélekedik a csapata idei teljesítményéről?- Elégedett vagyok az elért eredményeinkkel, bár fájó egy kicsit, hogy mindössze egy ponttal maradtunk le a „vidéki elsőségről”, azaz a hatodik helyről. Ezen kívül nagyszerű élmény volt negyeddöntőt játszani a LEN-kupában.- Az évad melyik mérkőzésére emlékezik vissza a legszívesebben?- Talán meglepő, de egy vesztes meccset emelek ki: az olasz Pescara elleni idegenbeli egygólos vereségünket, amikor 6-1-ről értünk el a LEN-kupa továbbjutáshoz szükséges egygólos vereséget. Az akkori akarásunkat szavakkal nem lehet kifejezni. Szívesen gondolok vissza még a Fradinak lőtt hat gólomra is.- Mint ifjú gólkirály és az Eger meghatározó játékosa, megkeresték-e már más csapatok?- Minthogy én nagyon jól érzem magam itt Egerben, egyelőre a távozás gondolata nem foglalkoztat. Igaz, már érdeklődtek utánam csapatok, azonban konkrét ajánlattal még nem kerestek meg.- Mennyire nehéz úgy játszani, hogy tudja: gólt kell lőnie, s magában bíznak a csapattársak?- Igaz, nagyrészt én vagyok a befejező ember, de az, hogy a csapat kiharcolja az emberelőnyt, a négymétereseket, s én a „rám játszott” figurák során eredményes vagyok, az csak az egyik oldal, a sikeresség a mi esetünkben mindig az egységes csapatnak köszönhető, s nem elsősorban egyéni érdem.- Hogyan ünnepelte a gólkirályi címet?- Az utolsó mérkőzésünket követően tartottunk egy bográcsos vacsorát az uszodában, és eközben kaptam egy telefont, hogy az akkor befejeződött Fradi elleni meccsen Székely Bulcsú csak egy gólt szerzett. Ekkor, szinte még a telefonnal a kezemben a csapattársaim ruhástól bedobtak a medencébe, majd „pezsgőfürdőt” is kaptam.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.