Keleti szél csendet áraszt

2000. 05. 15. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A balatonfüredi 470-es világbajnokság résztvevői a tervezett időpontban, kitűnő vitorlázóidőben vágtak neki az első selejtező futamnak. Külön pályán versenyeztek a hölgyek és külön a férfiak, előbbiek két csoportban, utóbbiak háromban, 5+1 percenként startoltak. Sajnos a keletről érkező jó szél, amit a vitorlázók maguk között csak „megdöglő keletinek” hívnak, híréhez méltóan hamarosan fel is adta, gyakorlatilag elállt, jó, ha 1-2 m/s sebességgel puffogtatta a vitorlákat.A férfiaknál a világranglistán biztosan vezető francia páros, Gildas és Gariou gondoskodott unaloműzőről, rögtön a rajtlövés pillanatában az alattuk lévő lengyel hajó mögé kerültek, ami biztos hendikep, majd hirtelen mégis otthagyták a teljes mezőnyt. Szerencsétlenségükre a szélcsend miatt ezzel a bravúrral sem tudták száz perc alatt befutni a pályát, így a futamot érvénytelenítették. A második és a harmadik csoport pályáját már idejében lerövidítették, ezért náluk már eredményekről is beszámolhatunk. A második csoportban szereplő öt magyar páros közül a Németh Iván-Álló Bence páros a jónak mondható 18., míg az Ignácz Károly-Galantha Péter duó a 22. helyet szerezte meg. A harmadik csoportban a magyar válogatott rangidőse, a huszonhat éve 470-essel versenyző Alb András oldalán Kiss Tamással a roppant előkelő 4. helyet szerezte meg, a Goszleth-Szörényi kettős pedig a szintén kiváló 7. helyen végzett. A Czégay-Kutassy párosnak már kevésbé sikerült a kezdet, a 30. helyet érte el.A hölgyeknél mindkét csoportot rendben elindították. Az A csoportban a Weöres Márta- Szilvási Lilla páros sokáig a második helyen hajózott, végül a tizedik helyen végzett, míg a Hegedűs Léna-Hajek Ildikó kettős szintén jó vitorlázással a 17. helyet szerezte meg.Déltől szélcsend miatt halasztás következett a pályán (öreg balatoni rókák szerint ilyenkor érdemesebb fröccsözni).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.