Újra kell egy csapat Szegeden

Halász Miklós
2000. 06. 29. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyévi kényszerszünet után ismét az első osztályban folytathatja a szegedi férfiegyüttes negyedszázados sikersorozatát. A vérmes szurkolók szerint ez így természetes, hiszen a Tisza-parti város klubja 1974 óta meghatározó nevelő egyesülete legeredményesebb csapatsportágunknak.Csaknem százszázalékos eredménnyel jutottak fel az OB I/B-ből a szegedi egyetemisták, és máris nagy csapatról álmodnak. Az egyesület technikai igazgatója, Juhász György lapunknak nyilatkozva nem csinál abból titkot, hogy anyagi helyzetük alapján kötelező lesz a legfelsőbb osztályban az első hat helyezés valamelyikét megszerezniük, a következő szezonban pedig már a dobogón szeretnének végezni. Előreláthatólag húsz-huszonötmillió forint áll az egyesület rendelkezésére, amiből tízmilliót kiemelt támogatásként az önkormányzat szavazott meg, és további kétmillió forintot adnak a városatyák, ha az első hatban megveti lábát a csapat.Bizonyára sokan emlékeznek még arra, hogy négy évvel ezelőtt a Tisza-parti gárda LEN-kupa-döntőt játszott a Pescarával, és az akkori csapatban a mostani válogatott meghatározó emberei, Fodor, Molnár, és Steinmetz Barnabás is játszottak. Az biztos, hogy a szegedi nevelésű Fodor és Molnár nem megy vissza szülővárosába. Fodor édesanyja annyit közölt, hogy Rajmund olasz bajnok szeretne lenni, marad a Posillipóval döntőt játszó Florentiánál. Molnár a Jug Dubrovnikkal nyert horvát bajnokságot, és a kikötővárosiak minden pénzt megadnának a válogatott centerünknek, hogy a Bajnokok Ligájában is számíthassanak a játékára.A harmadik szegedi nevelésű ász, az FTC-t megjárt Kiss Csaba a spanyol Sabadellhez szerződött. Két évvel ezelőtt, amikor anyagi okok miatt kezdett széthullani a magyar bajnoki címre pályázó Szeged, egy helyi vállalkozó húszmillió forintot tett le, hogy Fodor, Molnár és Steinmetz maradjon, de a pénz már akkor kevés volt a világklasszisok megtartására. Most a néhány millióval kisebb összeg Juhász György szerint arra lesz elég, hogy három-négy meghatározó csatárt igazoljanak a hazai bajnokságból.Pillanatnyilag edzője sincs a Szegednek; Vincze Balázst hívták, de ő még egy évig marad a BEK-győztes Becsejnél. Dr. Tóth Gyula, a korábbi női szövetségi kapitány pedig nem költözik Szentesről Szegedre. Elképzelhető, hogy a régi sikerkovács, a kilenc éve a Tisza-parton szolgáló Pozsgay Zsolt viszi tovább a gárdát, ám rajta kívül négy fővárosi edzőnek is ajánlatot tesznek. Egyébként a város annyira komolyan veszi a pólót, hogy az önkormányzat jövőre a sportuszodára fedett lelátókat építtet, így a komplexum alkalmas lesz a nemzetközi kupamérkőzések megrendezésére.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.