Bronzérmes a női váltó

Sütõ-Nagy Zsolt
2000. 07. 04. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tavalyi sikeres budapesti világbajnokság után érthetően fűtötte a vágy a székesfehérváriakat, hogy megmutassák, hasonlóan magas szintű Európa-bajnokságot képesek rendezni. Az előjelek is kedvezőek voltak, hiszen a tegnap megkezdődött viadalon elsőként a női váltó versenyszámára került sor, amelyben világbajnokként állt rajthoz a magyar csapat. Ezúttal bronzéremig jutott a trió, az ezüstérmet Németország, az aranyérmet Nagy-Britannia szerezte meg.Alig egy hónappal ezelőtt a pesarói világbajnokságon a női váltót a magyar együttes nyerte, igaz, akkor Máthé Vivien helyén Vörös Zsuzsa szerepelt. A legjobb magyar öttusázónő ezúttal azonban az egyéni és a hagyományos csapatversenyre készül, s ezért pihent tegnap. A tizenhét éves, roppant nagy tehetségként számon tartott Máthé azonban szinte tökéletesen helyettesítette.A reggeli lövészetkor rosszul indult a nap, hiszen sem Simóka Bea, sem húga, Nóra nem tudta azt nyújtani, amit Kulcsár Antal szövetségi kapitány várt, így a váltó az első szám végén csupán a 7. helyen állt. Ennél is nagyobb meglepetés volt, hogy az Európa-bajnoki címvédő lengyel együttes teljesen ellőtte magát, mindössze 760 pontig jutott, s tulajdonképpen kiesett a versenyből. A 916 pontos lövészet után pontosan ugyanennyit ért el vívásban a magyar váltó, csakhogy micsoda különbség! Ez az eredmény ugyanis ebben a számban szakaszelsőséget ért, ráadásul 84 pontot sikerült verni a vívásban másodikként végző németekre, míg a többiekkel szemben még jelentősebben sikerült lefaragni a hátrányt. Két szám után már a második helyen állt a váltó, s miután a lányok kiválóan úsztak – csak a britek voltak jobbak –, a lovaglás előtt, ha csak hajszálnyival is, de az élre vágott a magyar trió.Következett a mindig vízválasztónak számító lovaglás, s mint utóbb kiderült, ebben a számban sem kellett aggódni a lányokért, akik mindössze egy akadályt vertek, pontosabban Máthé lova húzott le egyet, s egy kis időtúllépés miatt vontak még le tőlük pontot. Az 1082 pont így is azt jelentette, hogy sikerült megerősíteni a vezető pozíciót, s egyúttal megnyerni a lovaglást. Csak hát hiába volt 185 pont az előny a britekkel szemben, a tavalyi világbajnokságon már tapasztalhattuk, hogy a szigetországban a fizikai számokra tökéletesen készítik fel a versenyzőket. A 4044 pontos magyar csapat mögött 38 pont hátránnyal a németek álltak a második helyen, a brit futógépekkel szemben pedig 185 pont előnyünk volt. Azt tudtuk, hogy a szigetországiak ragyogó futók, s a versenyzőik többsége atlétaként kezdte. Miként számítani lehetett, a britek fölényesen nyerték meg a versenyt, ám kellemetlen meglepetésre a korábbi világversenyen gyengébben szereplő németek is befutottak a magyarok elé.– A lövészetnél megijedtem – kommentálta a váltó szereplését Kulcsár Antal szövetségi kapitány –, ám végre úgy vívtak a lányok, ahogy régóta vártuk már tőlük. Korábban sem váltóban, sem a hagyományos csapatversenyben nem tudtuk megnyerni a vívást, remélem, most egy új sorozatot kezdünk el. Eredetileg is éremben reménykedtem, így elégedett vagyok a lányok teljesítményével.Női váltóverseny. Európa-bajnok: Nagy-Britannia 4725 pont, 2. Németország 4594, 3. Magyarország 4530, 4. Csehország 4306, 5. Olaszország 4289, 6. Oroszország 4050.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.