Feszültség az FTC-ben

2000. 07. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„A Szívós-érában rosszul működött az egyesület, most viszont egyáltalán nem működik” – mondogatja már hónapok óta a Ferencvárosi Torna Club ellenzékének tartott, örökös bajnokokból vagy támogatókból álló csoport, amelynek tagjai inkább a „reformerek” elnevezéssel illetik magukat. A kijelentés igazságtartalma szerdán újfent bebizonyosodott, amikor – miként tegnapi számunkban már beszámoltunk róla – Szabadi Béla elnökhelyettes bejelentette: az egyesületi tanács egyhangúlag hozott határozata értelmében az FTC aznaptól megszünteti – hivatalosan: szünetelteti – a női kosárlabda-szakosztály működtetését.A döntés mély megdöbbenést váltott ki az érintett szakosztály tagjaiban, de elsősorban nem azért, mert a zöld-fehér egyesülethez a Tungsramtól öt esztendeje „igazolt” szekció felnőtt-csapata bajnoki aranyérmet és kupagyőzelmet szerzett fél évtized alatt, sőt egy barátságos mérkőzésen még a világ- és olimpiai bajnok Egyesült Államok válogatottját is legyőzte. Sokkal inkább meglepő volt a bejelentés ridegsége, érzelemmentessége, s az, hogy fel sem vetődött annak lehetősége: az amatőrré válás ugyan automatikusan visszalépést jelentett volna az első osztályú bajnokságból, de a megszorító intézkedésekkel legalább az utánpótlást meg lehetett volna menteni.Nem nagy merészség kijelenteni: a női kosárlabda-szakosztály megszüntetése tovább gerjeszti a feszültséget az FTC-ben, hiszen emlékezzünk csak: Szabadi néhány hónappal ezelőtt éppen azt a Bodon Györgyöt akarta megtenni a klub menedzserének, aki a felszámolt szekció egyik ügyintézőjeként 52 millió forintos adósságot – illetve hiányt – halmozott fel... Bodon jelöléséről az FTC elnöke, Torgyán József mondta ki a döntő szót azzal, hogy – látva az egyesületi tanács megosztottságát – ő maga vette le a napirendről a szavazást.A költségvetési adatok ismeretében ugyanakkor teljesen érthető volt a tanács döntése: a legnagyobb veszteséget termelő szakosztály léte a klub működését is fenyegethette volna: a 82 millió forintra tervezett büdzsében mindössze 30 millióra volt fedezet, tavalyról pedig tízmilliós adósságállomány maradt. Ráadásul a csapat idén már nem is nevezett a nemzetközi kupaküzdelmének.Ám nemcsak a kosárlabdázóknál, a 26 milliós hiánnyal küzdő jégkorongozóknál, a kerékpározóknál (14 millió), a kézilabdázóknál (40 millió) vagy a vízilabdázóknál (29 millió) súlyos a helyzet, hanem a 21 milliós költségvetési „lyukkal” gazdálkodó labdarúgó-utánpótlásnál is. Nem beszélve a profi csapatot működtető gazdasági társaságról, amely még a májusi fizetésekkel és prémiumokkal is tartozik a játékosoknak. De a szegény embert az ág is húzza: értesülésünk szerint a horvát bajnok, a Dinamo Zagreb lemondta a július 18-ra tervezett centenáriumi mérkőzést. Amíg az AC Milan és az FC Barcelona fellépése túl drága lett volna, s Uruguay válogatottjára nem volt szükség, addig az FTC tavalyi edzője, Marijan Vlak által irányított zágrábi együttes hivatalos indok nélkül lépett vissza.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.