A világ legerősebb bajnokságában is sztárnak számító Kántor Sándor szinte biztos, hogy távozik a többszörös BEK-győztes Modenától, s valószínűleg egy másik olasz élcsapatnál folytatja pályafutását.– Kilencvenkilenc százalék, hogy nem maradok, mert most sokkal rosszabb szerződést kínálnak a klub vezetői, mint amilyenben szóban a bajnokság végén megegyeztünk – magyarázta döntését Kántor. – Nagyon sok ajánlatot kaptam, Olaszországból öt, Görögországból szintén öt klub keresett meg, de vinnének Németországba és Japánba is. Anyagilag a japán szerződés lenne a legelőnyösebb, de nem minden a pénz, egyelőre az a legfontosabb, hogy szakmailag még fejlődjek.Az öt olasz klub közül a legtekintélyesebb a kétszeres BEK-győztes Treviso, ahol a kétszeres világbajnok, Lorenzo Bernardi helyét kellene átvennie a magyar röplabdázónak. A Trevisón kívül a tavalyi kupagyőztes Cuneo, a Macareta, az élvonalba most feljutó, s sztárcsapatot formáló Milano, valamint a Trento is szívesen látná soraiban. Mivel az olimpia miatt csak október végén indul az olasz bajnokság, Kántornak nem kell sietnie a döntéssel, hiszen a csapatok a megszokottnál később kezdik meg a felkészülést.– A menedzserem jövő hét végén érkezik Magyarországra, addigra mindenhonnan megkapja a pontos ajánlatot, s ezeket megismerve fogok dönteni – jelentette ki Kántor. – Július végén megyek majd ki először Olaszországba, ahol egy gyerektáborban fogok edzéseket tartani. Tavaly kértek fel erre először, s annyira sikeres volt, hogy állítólag sok gyerek kifejezetten akkor jön, amikor én vezetem a tábort. A leendő csapatomhoz pedig csak augusztus végén kell majd kimennem.
Gulyás Gergely: Az évek során sok mindent elértünk, amit talán nem is mindig értékelünk
