Kovács Ágnes ma ötven méteren nyerhet

K. Z.
2000. 07. 06. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Magyar résztvevő nélkül rendezték meg a tegnapi úszódöntőket a „vizes” Európa-bajnokságon Helsinkiben. A 200 méteres férfi pillangó szerda délutáni középdöntőjében Kolozár Dávid ugyan tovább javította saját egyéni csúcsát, mégsem fért be a döntőben induló legjobb nyolc közé. Ugyanígy járt Horváth Péter 50 méter háton: 26,43 mp-es produkciója kevés volt a fináléhoz. A szerdán 100 mellen aranyérmes Kovács Ágnes 31,92 másodperces idővel került be az 50 méteres táv mai döntőjébe.Tegnap délelőtt Zubor Attila okozott némi csalódást a 200-as gyorsúszás előfutamában, ahol csupán a 23. időt tudta produkálni, így a középdöntőbe sem jutott tovább. Kiss László szövetségi kapitány magyarázatképpen csak annyit fűzött hozzá a történtekhez, hogy Zubornak – ahogy Horváth Péternek is – elsősorban a magyar bajnokságon kellett jó időket úsznia az olimpiai szintek miatt, ezért nem csodálkozik a gyengébb eredményen.A válogatottat vezető szakember Kovács Ágnes szerdai időeredményét nagyon megnyugtatónak nevezte. „Biztató, hogy Ági stabilan tud 1:08,3-at, azt hiszem, a gyorsító edzések után csúcsformában jóval 1:08 alatti időket fog úszni. Az Eb-n most jönnek a nehezebb próbatételek, hiszen holnap délelőtt 200-as előfutam van, majd következik a középdöntő, és délután rendezik az 50-es döntőt is. Ez utóbbinál a koncentráció, a jó rajt rendkívül sokat számít, Áginak nehezebb dolga lesz, mint a 100 méteres távon.”A másik magyar hölgy résztvevő, Kovács Krisztina elrontotta a szerdai 100-as mellúszó döntőjét, hiszen egyrészt csak nyolcadik lett, másrészt elmaradt középfutambeli eredményétől, így természetesen az olimpiai kiküldetési szinttől is, amelyet pedig a fináléban szeretett volna teljesíteni. Kiss László szerint az ifjúsági Európa-bajnok „túlpörgött”, és a második ötvenen láthatóan szétesett a mozgása. Tegnap délután egyébként Kovács Ági bejutott az 50 méteres távon a döntőbe: (31,92 mp), míg Krisztinának (33,01 mp) ez nem sikerült.A szövetségi kapitány kiemelte Batházi István 200 vegyesen nyújtott teljesítményét és hatodik helyét. Batházi a 2:02,81 perces idővel jogot szerzett arra, hogy ezen a távon Czene Attila mellett második magyarként indulhasson az olimpián. És Batházinak a fő száma nem is a 200, hanem a 400 méter.Helsinkiben az eddig inkább toronyspecialistaként ismert orosz Dmitrij Szautyin (10 méteren az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki cím védője) nyerte a férfi műugrók 3 méteres számát.Lengyel Imre négy helyet lépett előre, s hetedik lett. Benyák András, a legjobb magyar műugró edzője azt nyilatkozta, az ideit nem lehet összehasonlítani a tavalyi isztambuli Eb-vel – ahol tanítványa ezüstérmes volt –, mert az az esemény számított 1999-ben az év fő versenyének.– Akik most előtte végeztek, kivétel nélkül verhetők – jegyezte meg Benyák, hozzátéve: – Az olimpián ennél jobb, minimum pontszerző helyezésre számítok. Szautyint eddig a legtöbbször Imre verte meg, és az amerikaiak sem olyan jók...Műugrás, férfi 3 méter, Európa-bajnok: Dmitrij Szautyin (Oroszország) 681.48 pont, 2. Stefan Ahrens (Németország) 641.94, 3. Alekszandr Dobroszkok (Oroszország) 634.59, ... 7. Lengyel Imre 596.82.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.