Közös nevezés, közös nevezők

N. K.
2000. 07. 03. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tizenöt klub vezetői személyesen jelezték az indulási szándékot, a Dunaújváros pedig postán küldte el nevezését a július 22-én kezdődő első osztályú bajnokságra a Hivatásos Labdarúgó-alszövetségnek (HLASZ). Tehát a megadott határidőig, azaz tegnap délig valamennyi csapat jelentkezett az NB I 2000–2001-es idényére, ám ezzel még nem jelenthető ki, hogy az együttesek mindegyike pályára is léphet az első fordulóban.A HLASZ gazdasági szakemberei ugyanis péntek reggelig kiértékelik a dokumentumokat, s ha hiányosságokat fedeznek fel, a versenybizottság megvétózhatja az adott csapat indulását. Ám Muszbek Mihály, az alszövetség gazdasági igazgatója amondó, viszszaléptetéstől egyik klubnak sem kell tartania.„Ez az év átmenetinek számít a magyar futballban, ennek megfelelően a hozzáállásunk az, hogy ha a klubok őszinte és korrekt adatokat közölnek, továbbá vélelmezhető, hogy be tudják fejezni a bajnokságot, akkor segítséget nyújtunk számukra a reorganizációs alapból, s így eleget tehetnek a kiírásnak. Persze csak akkor, ha kezelhető az adósságállomány, s a tartozásokat felhalmozó vezetők nincsenek a csapatok közelében” – magyarázta Muszbek.A direktor a HLASZ tegnapi rendkívüli, a bizottsági tisztségviselőket kijelölő közgyűlésén azt tapasztalta, hogy a profinak nevezett futballtársadalom akarja a változásokat, s miként Muszbek fogalmazott: „a vezetők nem korruptak, szeretnék végrehajtani a reformprogramot, s belátták, rövid időn belül komoly eredményeket érhetünk el”.Muszbek megemlítette: sikeresen zárult a futballmérkőzések televíziós közvetítésére kiírt pályázat, ám a győztes tv-csatorna nevét nem árulta el – az értékelés még tart –, csupán annyit jegyzett meg: „A legszerényebb ajánlat is húszkamerás közvetítéssel rukkol elő.” A tender végeredményét várhatóan a hét végén hirdeti ki a HLASZ, bár lehet, a döntés még későbbre tolódik. „Nem szeretnénk kapkodni, hiszen ötéves szerződést szeretnénk kötni, ötesztendős opcióval, s különösen fontosnak tartjuk a sportág népszerűsítését” – tette hozzá Muszbek. A hivatásos alszövetség az első öt évre egyébként 75 millió német márkát szeretne kapni a közvetítési jogokért.Emlékeztetőül az NB I beosztása, A csoport: Dunaújváros, Tatabánya, Ferencváros, Győr, Nyíregyháza, Kispest, Haladás, Sopron; B csoport: MTK, Vasas, Debrecen, Pécs, Újpest, ZTE, Nagykanizsa, Videoton.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.