Bár a címvédő amerikai Lance Armstrong „csak” második lett a francia profi körverseny, a Tour de France tizedik szakaszán, az összetettben átvette a vezetést, így ő viselheti a sárga trikót. A Dax–Lourdes/Hau-tacam közötti 205 kilométeres etapot a spanyol Javier Otxoa nyerte.A Tour első igazi hegyi szakasza – a bringások a Pireneusok lejtőivel, az esővel és az erős széllel küzdöttek – ala-posan szétrázta a mezőnyt. Otxoa, a Kelme–Costa Blanca kerekese magányos szökésre vállalkozott, és a cél előtt 20 kilométerrel már jelentős, több mint tízperces előnyt gyűjtött össze az őt üldöző, Richard Virenque vezette bollyal szemben. A harmadik csoportból az utolsó emelkedő szakaszhoz érve Armstrong és Pantani vált ki, utóbbi azonban később leszakadt. Az amerikai erős tempóban tekert fölfelé, és hamarosan már Otxoát vette üldözőbe. Befognia mégsem sikerült az elfáradó ibériait, aki 42 másodperces előnnyel szerezte meg a szakaszgyőzelmet. Az összetettben Armstrong 4:14 perccel vezet a német Ullrich előtt.
Gulyás Gergely: Az évek során sok mindent elértünk, amit talán nem is mindig értékelünk
