„Számomra egy pillanatig sem volt kétséges, hogy elindulunk az újra NB I-nek hívott első osztályban” – jelentette ki sztoikus nyugalommal Gyalog András, a Vasas SC elnöke és annak a százszázalékos tulajdonában lévő Vasas Labdarúgó Kft. ügyvezetője, miután a profi csapatot működtető gazdasági társaság nevezését a hivatásos alszövetség (HLASZ) nem fogadta el.Az ok: a menedzsment a kiadásoknak csak a 43-45 százalékára tudott felmutatni fedezetet, ám a követelmény 70 százalék lett volna. A Vasas a jövő hét hétfőig kapott haladékot – a 60 millió forintról szóló befektetési szándéknyilatkozat vagy egy ekkora bevételt garantáló szerződés benyújtására –, mert az üzleti életben is jelentősnek tartott befektetővel tárgyal.– Bár van egy hetünk, akár ma is lezárhatnánk az ügyet, ugyanis be tudnánk mutatni az alszövetség által hiányolt dokumentumokat – indokolja nyugalmát Gyalog András. – Lehet, hogy meglepetés, de ez mégsem célunk, ugyanis komoly tárgyalásokat folytatunk egy céggel arról, hogy ötvenszázalékos tulajdonrészt szerezzen a Vasas Labdarúgó Kft.-ben. Az angol tulajdonos a héten érkezik Magyarországra, elvileg tehát meg is állapodhatunk, addig pedig nem akarunk különféle papírokkal, botcsinálta szerződésekkel előrukkolni az alszövetség felé.– A hírek szerint több mint fél éve folynak a tárgyalások. Hat hónap nem elegendő a megállapodáshoz?– A magyarországi ingatlanhelyzet, különösen az állami tulajdonban lévő létesítmények miatt nehézkesek a tárgyalások. Esetünkben azért lassultak le az egyeztetések, mert a Sportfolio Közhasznú Társaság a múlt héten kezdte az állami sportingatlanok, köztük a Fáy utcai stadion értékének felbecslését. Tudomásul kell venni, a magyar futball mostani állapota miatt a külföldi befektetőket csupán a szakmai lehetőségek nem lelkesítik, s ahhoz, hogy invesztálásuk megtérüljön, ragaszkodnak a csapat által használt létesítmények működtetéséhez is. Így gondolkodik a mi partnerünk is, akinek már csak babonából sem mondom ki a nevét, persze el sem titkolhatom, hiszen cége három évig a névadó szponzorunk volt (a Danubius Hotels – a szerk.). Továbbá azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy egyetlen magyar csapat sem tudja, illetve tudná saját erejéből fenntartani stadionját, a felújításról és egy új építéséről már nem is beszélve.– Mire gondolt akkor, amikor megtudta, hogy a konszolidált pénzügyi helyzetben lévő és a futballistáknak nem tarozó Vasasnak elsőre nem sikerült a „felvételije”, míg problémásabb kluboknak igen?– Szeretnék jó kapcsolatban maradni klubvezető kollégáimmal... A szándéknyilatkozatok mindenesetre elegendőek voltak az alszövetségnek, ezenkívül vagy ügyesebbek nálam és munkatársaimnál, vagy másképpen akarják működtetni a csapatot. Ám azt igen furcsának tartom, hogy az alszövetség vezetői részéről a sajtótájékoztatón elhangzott: azért is kapunk haladékot, mert olyan céggel tárgyalunk, amely az utóbbi három évben hatszázmillióval támogatta a Vasast. Nos, a szerződéseket mi üzleti titokként kezeljük, másrészt ez az összeg a többszöröse annak, mint ameny-nyit valójában kaptunk.– Mi lesz, ha az angol úr mégsem szerez tulajdonrészt a Vasas Labdarúgó Kft.-ben?– Reméljük, szponzorként akkor is segít, mi pedig megfelelünk az alszövetség követelményeinek.– Az Újpest tehát nem lesz szabadnapos az első fordulóban.– Számomra egy pillanatig sem volt kétséges, hogy elindulunk a bajnokságban.
Gulyás Gergely: Az évek során sok mindent elértünk, amit talán nem is mindig értékelünk
