Minden hazai öttusaversenynek van egy csúcspontja. Tavaly, a budapesti világbajnokságon például a férfi egyéni és hagyományos csapatdöntő, amikor is Balogh Gábor egyéniben, majd Sárfalvi Péterrel és Hanzély Ákossal csapatban is a dobogó tetejére állhatott. A székesfehérvári Európa-bajnokságon a nők hasonló küzdelme hozott aranyesőt: szombaton ugyanis Vörös Zsuzsa egyéniben, illetve Simóka Beával és Füri Csillával csapatban nem talált legyőzőre.Az valami csoda volt, amit a fehérvári közönség Vörös Zsuzsától láthatott. Nem hiába készült külön gonddal a tavalyi világbajnok; itt, az Európa-bajnokságon azért nem indult a váltóban, hogy az egyénire ne fáradjon el. Az elképzelés bevált, s már a lövészetnél – igaz, ez a szám is erőssége – az élmezőnybe került, 186 kört ért el, s ezzel holtversenyben az első helyen állt. Sajnos Füri Csilla a leggyengébben lőtt a fináléba jutó harminckét induló közül, s így 145 körrel az utolsó helyen zárta az első tusát.A szakágankénti magyar siker folytatódott a vívásban. Ezt a számot Simóka Bea nyerte, és Vörös alig maradt el tőle, így összetettben már biztosan vezetett, míg a második helyre feljött az idősebbik Simóka lány. Két szám után a csapat mindössze 29 ponttal maradt el a franciáktól, s ez jót sejtetett. Mint várható volt, az uszodában a korábbi triatlonos Füri Csilla remekelt, ebben a számban ő győzött, s bár három szám után még csak a 30. helyen állt, az élen Vörös, mögötte pedig Simóka készülődött a lovagláshoz, s kettejük kiemelkedő teljesítményének köszönhetően a csapat több mint 300 ponttal előzte meg a második helyezett franciákat.„Csak a lovakkal legyen minden rendben!” – rimánkodott mindenki a sorsolás előtt. A fohász nem hallgattatott meg, Simóka Bea már Királyfi nevének hallatára is elszomorodott, mert tudta, a ló olykor makrancos. Sajnos Királyfi ezúttal is kitett magáért, Bea 955 pontig jutott, s ezzel nem sok esélye maradt az összetettben, hiszen a futás az egyik leggyengébb száma. Hogy a szakági magyar dominancia folytatódjon, arról Vörös gondoskodott, aki pazar teljesítménnyel, hibátlan lovaglással ebben a számban is az élen végzett. Összetettben pedig 180 pontra növelte az előnyét, amely 45 másodperces fórt jelentett a második helyezett orosz Muratovával szemben. Az aranyérmet akár már át is lehetett volna adni neki, viszont a csapatért azért küzdenie kellett.A futás során korábban többször megcsodált britekkel szemben 593 pont volt ugyan az előny, azaz majdnem két és fél perc, ám annak ellenére nem lehettünk biztosak az együttes sikerében, hogy Füri kifejezetten jó futónak számít. Miként várható volt, a britek megpróbálkoztak a lehetetlennel, szinte repültek a futópályán, s bár a célszalagot elsőként Vörös Zsuzsa szakította át – ezzel Európa-bajnok lett egyéniben –, ám a következő percekben nagy számolgatás kezdődött. Vajon sikerült-e megtartani néhány pontot az előnyből a szenzációsan rohanó szigetországiakkal szemben?Sikerült. Pontosan 29-et, azaz 564-et hoztak rajtunk a britek, de ez is kevés volt ahhoz, hogy letaszítsák a trónról a lányokat.– Fantasztikus verseny volt. Hiába vezettem a második számtól, hiába volt nagy az előnyöm a lovaglás után, az utolsó percig izgultam, hogy a csapatnak is sikerüljön – vallotta be Vörös Zsuzsa a célban.Érthetően mindenki boldog volt, már csak azért is, mert az utolsó napon a férfiak csak növelhették az eddigi sikeres éremgyűjtést. Négy döntő után ugyanis három aranyérme és egy bronzérme volt a magyaroknak.Tegnapra azonban nemcsak az idő romlott el, hanem a magyar szurkolók hangulata is, hiszen versenyzőink a vártnál gyengébben teljesítettek. A lövészettel nem is volt nagyobb baj: ugyan mindhárman a középmezőnyben végeztek, de a csapat így is a második helyen állt. A vívás hagyományosan magyar szám, itt szoktak öttusázóink fordítani vagy megugrani az ellenfelektől, ám ezúttal nagyon nem ment. Sárfalvi sokat vitatkozott, Kovács Gergő kapkodott, s Kállai Ákos is elmaradt a tőle elvárható teljesítménytől. Így aztán nemhogy az élre vágott volna a trió, hanem lecsúszott a harmadik helyre, míg az egyéni versenyben egyre többen húztak el a legjobb magyartól, a 14. helyig jutó Sárfalvitól.A váltóban már aranyérmet nyerő Sárfalvi kissé fásultan versenyzett, s ez mintha átragadt volna a többiekre is. Így az uszodában sem sikerült csökkenteni a hátrányt, s a lovaglás előtt a negyedik helyen álló együttes 148 ponttal maradt el a még dobogós franciától.Sajnos, a lovaglás sem sikerült igazán, mert Kállai Ákos Borókát húzta, s a rutinos lóval az ukrán Budovszkij 597 pontot ért el az első körben. Boróka az ukrán fiúval az utolsó akadályt sehogy nem akarta átugrani, s ez a rossz élmény benne maradt a lóban. Kállai ugyan „összeszedte” a makrancos kancát, ám ez is csak 935 pontra volt elég. Kovács Gergő hiába teljesítette hibátlanul a pályát, Sárfalvi pedig hiába lovagolt 1040 pontot, a franciák előnye összetettben 47 ponttal tovább nőtt. A futás során már nem sikerült változtatni az álláson. Sárfalvi ugyan a 14. helyről feljött a kilencedikre, Kovács is előrelépett két helyet, ám a csapat így is a negyedik helyen zárt.Európa-bajnokok, női egyéni: Vörös 5485 pont, ...10. Simóka 5124, ...18. Füri 4984, ...24. Szathmáry Adrienn (egyéni induló) 4854. Csapat: Magyarország (Vörös, Simóka, Füri) 15 593 pont.Férfi egyéni: Tiidemann (észt) 5427 pont, ...9. Sárfalvi 5273, ...15. Kovács 5174, ...27. Kállai 4954, 28. Fülep (egyéni induló) 4805. Csapat: Oroszország 15 624 pont, ...4. Magyarország (Sárfalvi, Kovács, Kállai) 15 401.
Gulyás Gergely: Az évek során sok mindent elértünk, amit talán nem is mindig értékelünk
