„Ha a Szegednek NB II-es csapata lesz a focisuli fiataljaiból, akkor az önkormányzat tízmillió forintos gyorssegéllyel támogatja a focit és rendelkezésére bocsátja a Tisza-parti stadiont, amelynek 30-35 millió forintos rezsidíját is a város állja” – tudatta a Magyar Nemzettel a hírt Csonka Gábor alpolgármester. Tehát ha harmadosztályú lesz a gárda, Szeged FC néven nevez a bajnokságba, és ami meglepő, hogy máris több a támogató, mint a profiligás elődnek, amely tavasszal azért lépett vissza, mert nem volt szponzora.Egyelőre azonban az a nagy kérdés, hogyan lesz NB II-es futballcsapata a Tisza-parti városnak – ez legkésőbb július 7-én derülhet ki –, hiszen a Tisza Volán és a Szőregi Rákóczi SE között a tárgyalások megszakadtak, ugyanis az egyik változat szerint az idén az NB II-be feljutott Szőreg adná át az indulási jogát a Szeged FC-nek. A Rákóczi elnökségének tagja és egyben a szegedi önkormányzat képviselője, Tóth Csaba elmondta, úgy szerették volna az NB II-es jogot átadni a Volán focisuli kiöregedett ifistáiból alakult új egyesület számára, hogy ezért a gesztusért 2,5 millió forintot kapnak, amit a városatya méltányos összegnek tart, hiszen mindössze néhány focilabda és labdarúgó-szerelés ára. A félbemaradt tárgyalások miatt Tóth Csaba úgy véli, a Volán vezetői ingyen akarják a III. osztályú tagságot. A Szőreg július 7-én délig vár az utolsó ajánlatra, s ha az nem érkezik, akkor Szőreg néven neveznek az NB II-be.A Volán elnöke, Kővári Árpád nem cáfolja, hogy a Szőreggel történő alkudozás félbemaradt, mert nincs két és félmillió forintjuk, hiszen a focisuliból eligazolt néhány kiöregedett játékost vissza akarják vásárolni. Ezért a Szőregnek egymillió forintnál többet nem fizetnének. Különben méltányossági kérelmet nyújtottak be az MLSZ elnökségéhez, hogy sorolja a Szeged FC-t az NB II-be, mivel három évig a focisuli adta az SZLC utánpótlását.A kulisszák mögötti tárgyalások hírére „beindultak” a profiligából visszalépett Szeged LC hitelezői, akiknek meg nem erősített információink szerint a korábbi tulajdonos negyven-ötven millió forinttal tartozik. A hitelezők azonban a Szeged LC jogutódjának szeretnék tekinteni a Szeged FC-t. Annál az egyszerű oknál fogva, hogy pénzükből valamit visszakapjanak – de az illetékesek szerint az NB II-es tagságra pályázó FC-nek az adóssághoz semmi köze. Valószínű a vita ezen az ágon sem jut nyugvópontra.
Gulyás Gergely: Az évek során sok mindent elértünk, amit talán nem is mindig értékelünk
