A nyolc-nyolc csapattal zajló kétcsoportos NB I alapszakaszának nyitányán meglepően sokan – hozzávetőlegesen tízezren – voltak kíváncsiak az újdonsült vezetőedző, Csank János által újjászervezett Ferencváros bemutatkozására, s a Fradi híveinek nem is kellett csalódniuk, mert az FTC a magyar futballátlaghoz képest tűrhető teljesítményt nyújtott a Haladás ellen 4-0-ra megnyert mérkőzésen. Az első forduló rangadója, az Újpest–Vasas összecsapás viszont még a magyar futballháztájihoz szokott szurkolók számára is feltűnően alacsony színvonalú játékot hozott (0-0). A Hajduk Split elleni szerdai Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő Dunaferr sem nyújtott emlékezetes produkciót a kispesti Bozsik-stadionban (1-1).Az Üllői úti mérkőzést követő sajtótájékoztatón Nagy Béla, az FTC örökös krónikása felhívta Csank János figyelmét, hogy az első mondatát jól fontolja meg, mert minden bizonynyal leírják az újságírók. A sűrű bajszú tréner nem különösebben rágta meg felvezető mondatát: „Hülye az, aki a győzelemnek nem örül” – bökte ki az alaposan átgondolt mondatot, de érzékelhetően valóban örült a sikeres bemutatkozásnak.„Kicsit izgulós volt a nyitómeccs, de aztán jól alakult minden. Elégedett vagyok a csapat összteljesítményével és a játékosok egyéni produkciójával is, futottak, ameddig bírták erővel, sokat kezdeményeztek, idő kérdése volt, hogy mikor sikerül gólt lőnünk. Persze, igaz az is, hogy nem egy acélos csapat ellen játszottunk, de felszabadultan futballoztunk, győztünk, rúgtunk gólokat, ez a lényeg” – foglalta össze mondanivalóját a szakember. Csank szerint az esti, villanyfényes meccs hangulata, a közönség végig kitartó buzdítása még jobb teljesítményre ösztönözte a játékosokat, köztük az újoncokat. A román középhátvéd, Cheregi kulturáltan, az itthoni viszonyokat tekintve már-már elegánsan játszott, a sérülések miatt a csapatba került ősfradista Szűcs mintha újjászületett volna, kilencven percen keresztüli, megállás nélküli elszánt játékával igyekezett bizonyítani Csanknak, hogy ő bizony kihagyhatatlan a formálódó, új összetételű Ferencvárosból. Csank is elismerően nyilatkozott az emberfogó odaadó játékáról.Akadnak persze gondok is az FTC-nél. A Salzburgban hátvédet játszó Lipcsei (aki most középpályás), a több edzést kihagyni kényszerülő Csiszár és az életéből négy évet eltékozolt fiatal Gera egyelőre egyaránt erőnlétbeli hiányosságokkal küszködik, egyikük sem képes végigfutni a kilencven percet, de Csank szerint az érintettek fokozatosan bepótolják majd a mulasztásokat. A bokaszalag-szakadást szenvedett jugoszláv Crnomarkovics mankóval közlekedett a stadionban, de sérüléssel bajlódik a jobb oldali emberfogónak szerződtetett Balog és a középpálya bal oldalán bevethető Nagy Norbert is, a csatár Tóth Mihály már játszott a tartalékok között, s lábadozik Schultz is.Vincze Géza, aki már volt a Fradi vezetőedzője, ezúttal a Haladás szakvezetőjeként szólalt meg: „Nekünk is van stopperünk, s az első félidő csaknem ötven percig tartott, márpedig a hosszabbításban kapott gól után a szünetben nem tudtam lelket önteni a játékosokba, akik nagyon sérelmezték, hogy az ezen a mérkőzésen 225 élvonalbeli találkozó után búcsúzó Puhl Sándor miért nem fújta le negyvenöt perc elteltével az első felvonást. Ám ennek ellenére elismerem, hogy rendkívül gyámoltalanok voltak a csatáraink, s a fiatal futballisták a kelleténél jobban megijedtek az Üllői úti légkörben, s így sikerült örömet szereznünk a Fradi népes szurkolótáborának...” Az első félidőben két szabálytalanság miatt állt a játék (Gerát és Horváthot ápolták), s egyik kollégánk szerint 47 perc 38 másodpercig tartott az első játékrész. Puhl kérdésünkre kérdéssel reagált: „S ha ebben a néhány percben a szombathelyiek szereztek volna gólt, akkor vajon kritizálná-e bárki is a bírót?”
Kulja András csak magával mer vitázni
