Gigászok csatája

2000. 09. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újabb fordulóra kerül sor a Bajnokok Ligájában: ma az E, az F, a G és a H csoport együttesei lépnek pályára, s mindegyik négyesben játszanak rangadót. Sőt! A Barcelona–Milan összecsapás kiemelkedik a programból, annál inkább, mert a H csoportban mindegyik csapat három pontot gyűjtött eddig. S akkor még nem is ejtettünk szót a Juventus–La Coruna, a Bayern–PSG és a Manchester–Eindhoven találkozókról. (A mérkőzések 20.45 órakor kezdődnek.)Barcelonában a klubfutball két gigásza találkozik. A Barca ráadásul egyre inkább formába lendül, a múlt heti BL-fordulóban 3-0-ra verte a Besiktast, a bajnokságban pedig a Santandert hagyta helyben 3-1-gyel. A katalán együttesből Guardiola hiányzik majd bokasérülése miatt, újra játszhat viszont a holland Cocu. A Milan is egyre erősödik, de egyelőre csak nevekben. (A pályán ugyanis, lévén, hogy az olasz pontvadászat a jövő héten kezdődik, csak a BL-ben tud bizonyítani). Az olasz olimpiai válogatott kieséséből ugyanis a piros-feketék profitálhatnak a legtöbbet, hiszen Abbiati, Ambrosini, Comandini és Gattuso is hamarabb térhet vissza Ausztráliából, s állhat csapata rendelkezésére. Az első számú kapus, Abbiati biztosan viszszakerül a kezdő tizenegybe – kiszorítva a brazil Didát, aki óriási hibájával „járult hozzá” a leedsi 1-0-s vereséghez –, s valószínűleg Comandini is szerepet kap.A H csoport kiegyensúlyozottságát jelzi, hogy a Milan attól a Leedstől kapott ki 1-0-ra, amelynek a Barcelona egy „sima négyest” rúgott; a Barca viszont az ellen a Besiktas ellen szenvedett vereséget (0-3), amelyet a Milan 4-1-gyel küldött haza a San Siróból. Ha azt nézzük, hogy a két óriás magabiztosan nyert otthon, idegenben pedig fölöttébb váratlan vereséget szenvedett, akkor ma a hazai csapat nyerhet.Bajnokok Ligája, első csoportkör, harmadik forduló, első játéknap, a mai program (a Kijev–Anderlecht találkozó kivételével minden mérkőzés 20.45 órakor kezdődik): E csoport: Juventus–Deportivo La Coruna, Hamburg–Panathinaikosz. Az állás: 1. Juventus 4 pont (6-5), 2. Deportivo La Coruna 4 (3-2), 3. Hamburg 1 (5-6), 4. Panathinaikosz 1 (2-3). F csoport: Rosenborg–Helsingborg, Paris SG–Bayern München. Az állás: 1. Bayern München 6 (6-2), 2. Rosenborg 3 (4-4), 3. PSG 3 (5-4), 4. Helsingborg 0 (2-7). G csoport: Dinamo Kijev–Anderlecht (18.45), PSV Eindhoven–Manchester United. Az állás: 1. Manchester 4 (5-1), 2. Anderlecht 3 (2-5), 3. PSV 3 (2-2), 4. D. Kijev 1 (1-2). H csoport: Barcelona–Milan, Leeds–Besiktas. Az állás: 1 Milan 3 (4-2), 2. Barcelona 3 (4-3), 3. Besiktas 3 (4-4), 4. Leeds 3 (1-4).UEFA-kupa, első forduló, viszszavágók (zárójelben az első mérkőzés eredménye és az időpont): Grazer AK–1. FC Kosice (3-2, 18 óra), Viborg–CSZKA Moszkva (0-0, 18), Bordeaux–Lierse (0-0, 18), Udinese–Polonia Warszawa (1-0, 18), 1860 München–P. Drnovice (0-0, 18), Inter Bratislava–Roda Kerkrade (0-0, 18).

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.