Most már végérvényesnek tűnik, hogy mégsem jön létre november 4-én Kovács István világbajnoki címmérkőzése Nassem Hamed ellen. A Boksz Világszervezet (WBO) ugyanis engedett a világbajnok Hamed kérésének, aki így legközelebb nem Kovács, hanem a mexikói Marco Barrera ellen lép szorítóba címének megvédéséért. Kovács klubja, a hamburgi Universum Box Promotion nem fogadja el a döntést, a magyar sportoló menedzsmentje jogi útra kívánja terelni az ügyet.Mivel Kovács István már javában készül a november 4-re tervezett összecsapásra, október 14-re egy szinten tartó mérkőzést szerveznek számára Kölnbe.Amennyiben valamilyen fordulat állna be a Hamed–Kovács találkozót illetően, akkor Kokó mégsem lép szorítóba október közepén, hanem Németországban folytatja a felkészülést a jemeni származású ökölvívó ellen.Hamed a végtelenségig azonban nem térhet ki a magyar klasszis elől, s szakemberek véleménye szerint legkésőbb jövő tavasszal sor kell, hogy kerüljön a várva várt csatára.
Menczer Tamás: Aki részt akar venni az ország építésében, jelentkezzen!
