Salamoni döntés a keretben

MTI-Munkatársunktól
2000. 10. 05. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Salamon Miklós, a Dunaferr csapatának védője fáradtság miatt kimarad a Litvánia elleni jövő szerdai, Kaunasban sorra kerülő világbajnoki selejtezőre készülő magyar válogatott keretből. Bicskei Bertalan szövetségi kapitány úgy nyilatkozott, hogy ezt a döntést a játékossal és edzőjével, Egervári Sándorral közösen hozták meg.– Salamon a nemzetközi kupamérkőzéseken és a bajnoki találkozókon is tudása maximumát nyújtotta, azonban a sorozatterhelés miatt kicsit elfáradt, és az elmúlt néhány fordulóban már gyengébben szerepelt – mondta Bicskei. – Ezért határoztunk úgy, hogy a válogatott találkozó miatti szabadidőt töltse inkább pihenéssel.– Kicsit amortizálódtam – vette tudomásul önironikusan a helyzetet a hátvéd. – Az elmúlt tíz hétben 17 mérkőzést játszottunk, s úgy tűnik, most vagyok a holtponton. A Tatabánya elleni 2-5-ös és a Kispest elleni 5-3-as, „sírból visszahozott” mérkőzésen fáradtnak éreztem magam, de nem fizikálisan, hanem gondolkodásban. Márpedig ilyen állapotban nem tudok segíteni a válogatottnak, és, bár én kezdeményeztem a pihentetést, közösen döntöttünk így.A szintén dunaújvárosi Tököli Attila lovaglóizom-sérülést szenvedett, aki helyett a csatár klubtársa, a biztonsági tartaléknak jelölt Nagy Tamás csatlakozott a kerethez. A támadó a Kispest elleni játékával győzte meg a kapitányt. Tököli egyébként a válogatottal marad, Szilágyi György csapatorvos szerint ugyanis elképzelhető, hogy a sérülés rendbejön a litvánok elleni összecsapásig.Hrutka János és Halmai Gábor után tehát harmadik, a szűkebb kerethez tartozó védekező játékosról kell lemondania Bicskei Bertalannak. És persze Dárdai Pálról is, aki többhetes térdsérülése után csütörtökön elkezdhette az edzéseket klubjánál, a berlini Herthánál.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.