GRÚZIA–MAGYARORSZÁG
Világbajnoki selejtező mérkőzés, Tbiliszi, Lokomotív-stadion, 18 óra (tv: m1), vezeti: Kos (szlovén).
A várható kezdőcsapatok: MAGYARORSZÁG: Király – Korsós Gy., Sebők V., Mátyus – Pető T., Lisztes, Halmai, Illés – Kabát, Horváth (Tököli), Korsós A. GRÚZIA: Gvaramadze – Kobiasvili, Kizanisvili, Kaladze, Rekviasvili – Kavelasvili, A. Arveladze, Kinkladze, Nemsadze – S. Arveladze, Demetradze.
Támadás! – adta ki a jelszót Bicskei Bertalan a Grúzia elleni mérkőzés előtt, mert tudja jól: csak győzelemmel maradhat esély a világbajnoki pótselejtezőt jelentő második hely elérésére. Ennek megfelelően a szövetségi kapitány visszatér a 3-4-3-as, vagyis háromcsatáros szisztémához. A szakvezető által tervezett kezdő tizenegy egy posztot kivéve meg is egyezik a grúzokat 4-1-re legyőző csapatéval, a különbség annyi, hogy a középcsatárként nem Horváth, hanem Tö-köli léphet pályára.
A grúzok elleni, júniusi 4-1-es siker nemcsak a háromgólos különbség miatt volt meglepetés, hanem a magyar válogatott idei szereplését tekintve is egyedi. A Bicskei-válogatott 2001-ben ugyanis hét mérkőzése közül csak ezt az egyet tudta megnyerni, pedig játszott Bosznia-Hercegovinával, Jordániával, majd hazai környezetben Litvániával és Finnországgal is. Tétmérkőzésekre minden eredményből jutott egy, s ha márciusban Litvánia ellen nem csak az igen szerény 1-1 marad a szurkolóknak osztályrészül, akkor a hátralévő három selejtezőn nem kellene legalább hét pontot összegyűjtenie a válogatottnak. Miközben Bicskei is úgy nyilatkozott néhány nappal ezelőtt, hogy „normális esetben” három megszerzése is siker lenne…
A 4-1-es eredmény különben máig tartó felfordulást okozott az amúgy sem nyugodt viszonyairól ismert grúz futballban. A vereség után menesztették a két kapitányt, David Kipianit és Revaz Dzodzuasvilit, akik után újra átmeneti időszak következett: a szövetség alalnöke, Alekszandr Csivadze vállalta el a tisztséget, de csak a selejtezők végéig. Ami azt illeti: Grúzia válogatottja idén korántsem olyan megilletődött hazai pályán, mint a Népstadionban. Tbilisziben ugyan a román és az olasz csapat is győzni tudott 2-0-ra, illetve 2-1-re, ám erre Ukrajna, majd Izrael sem volt képes (0-0 és 3-2).
Nem tudta elvégezni a tervezett munkát tegnap esti edzésén a magyar labdarúgó-válogatott, mert a gyakorlás 50. percében a tbiliszi stadionban kialudtak a reflektorok, és a műszaki hibát nem sikerült kijavítani. Bicskei Bertalan az egymás közötti játékban mutatott teljesítménye alapján Tököli Attila helyett Horváth Ferencet jelölte az együttesbe, de hozzátette: elképzelhető, hogy ennek ellenére mégis Tököli kezd.
Csoportunkban Olaszország Litvániával mérkőzik (20.45 óra) Kaunasban, s ha nyer, a többi eredménytől függetlenül vb-résztvevő. A hátralévő mérkőzések, szeptember 5.: Grúzia–Litvánia (18), Magyarország–Románia (20.15). Október 6.: Olaszország–Magyarország (20.45), Románia–Grúzia.
Zürichben elkészítették a pótselejtezők sorsolását. A 8. csoportban második csapat az 1. csoport másodikjával találkozik, amely az orosz, szlovén, jugoszláv, svájci négyesből kerül ki.
*
Utánpótlás-válogatottak Eb-selejtezőjén, Tbilisziben: Grúzia–Magyarország: 0-2 (0-1). Gólszerzők: Szabics (39.), Fehér M. (62.).
A 8. csoport állása
1. Olaszo. 6 5 1 - 15-3 16
2. Románia 6 4 - 2 7-6 12
3. Magyaro. 5 2 2 1 13-7 8
4. Grúzia 5 1 - 4 6-10 3
5. Litvánia 6 - 1 5 3-18 1
Álarcos betörő fosztotta ki Michel Platini házát
