New Yorkban, az amerikai nyílt teniszbajnokságon a nőknél már a legjobb négy közé jutás, a férfiaknál a negyeddöntős szereplés volt a tét. Lapzártánk után rendezték a Sampras–Agassi csúcstalálkozót a négy közé jutásért.
A szebbik nem mezőnyében az amerikai Serena Williams nagy csatában legyőzte a harmadik helyen kiemelt honfitársát, Lindsay Davenportot, majd a találkozó után a siker magyarázataként elmondta: – Néhány nappal ezelőtt, miközben a nővéremmel tévén néztük a mérkőzéseket, Venus azt mondta: az igazi nagy bajnokok nem esnek kétségbe a szoros találkozókon. A harmadik játszmában ez a megjegyzés adott erőt ahhoz, hogy még jobban koncentráljak, és ne legyek ideges.
Venus Williams (4.) egyébként szintén bejutott a legjobb nyolc közé, ahol a belga Kim Clijstersszel (5.) csapott össze (a mérkőzést lapzártánk után játszották). A 19 éves Serena az elődöntőben a világelső Martina Hingisszel csatázhat a fináléba kerülésért. Kettőjük eddigi mérlege a svájci klasszis szempontjából pozitív (6-4), s az utolsó három összecsapást is ő nyerte.
Hingis a negyeddöntőben negyvenkét perc alatt győzött a Szeles Mónikát búcsúztató, 18 éves cseh Daja Bedanova ellen. A küzdelem egyoldalú voltát jól mutatja, hogy a cseh tinédzser összesen nyolc labdamenetet nyert meg saját adogatójátékai közben.
A férfiaknál a 19 esztendős amerikai Andy Roddick a spanyol Tommy Robredót győzte le könnyedén, ráadásul a torna történetének harmadik legnagyobb adogatását jegyezte a találkozón (226 km/h). Andre Agassi 1988-as szereplése óta Roddick a legfiatalabb negyeddöntős a US Openen.
Németh Virág a második fordulóban vereséget szenvedett, így egyesben búcsúzott az amerikai nyílt bajnokság junior tornájától. Párosban Babos Zsuzsannával együtt Németh még versenyben van.
Eredmények. Női egyes, negyeddöntő: Hingis (svájci, 1.)–Bedanova (cseh) 6:2, 6:0; S. Williams (amerikai, 10.)–Davenport (amerikai, 3.) 6:3, 6:7, 7:5. Férfi egyes, nyolcaddöntő: Kuerten (brazil, 1.)–Costa (spanyol) 6:4, 6:4, 7:6; Roddick (amerikai, 18.)–Robredo (spanyol) 6:2, 6:2, 6:4. Junior lányok, egyes, 2. forduló: Strycova (cseh)–Németh (16.) 6:1, 6:3.
Súlyos bűncselekményt követhetett el ez a 15 éves pécsi fiú, nagy erőkkel keresi a rendőrség
